Élet-Stílus

Válna a kísértetvadász pár, de nem tudnak megállapodni a szellemekről

Együtt szerezték be őket.

Az 53 éves Linzi Steer és férje, a 37 éves Lee Steer, akivel együtt készítették a népszerű Project Reveal: Ghosts of Britain nevű Facebook-oldalt hét éven át, válnak. A párnak volt egy múzeuma is Rotherhamben, amelyben az évek alatt felgyülemlett, állítólag szellemek által megszállt tárgyakat –babákat, emberi csontvázat, koponyát, festményeket – állították ki.

A válás ugyanakkor annyira elharapódzott, hogy be kellett zárnia a múzeumnak – írta a Mirror. A pár ugyanis nem tud megállapodni a tárgyakhoz fűződő szellemek megosztásán. Odáig mentek, hogy Lee el is ismerte később, volt, hogy belopakodott a múzeumba, hogy elvegye, ami szerinte jogosan az ő tulajdona.

A feleség is észrevette, hogy eltűnt pár baba, azonnal le is cseréltette a zárakat. Végül abban állapodtak meg, csak együtt mehetnek be a múzeumba. Jogászok segítségét kérték, hogy miként lehetne megosztozniuk a közösen megszerzett tárgyakon, illetve szellemeken.

Steer azt mondja, hogy lehetséges, el is kell adniuk pár dolgot a válás miatt.

A másik, ami miatt vitatkoznak az a felszerelésük, több ezer fontot érő szellemvadász felszerelésük volt, ami a feleségnél maradt, a férj szerint így komoly kár érte, nem tud dolgozni, és vennie kellett másikat.

Steer viszont azt hozza fel, hogy a 2,5 millió követővel rendelkező Facebook-oldalukat veszíti el, pedig, mikor ő csatlakozott akkor ugrott csak meg az addig pár ezres követőszám. Meg hogy nem ő akart válni, a férfi lépett le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik