Élet-Stílus

„Mintha valami kínzó, szadomazo ember lennél” – Rubint Réka hangtálas tudását mutatta meg a Mokkában

tv2
tv2
Pachmann Péter aranyköpéseiből külön könyv születhetne.

„A súlyzót, a step padot és az egyéb kínzóeszközöket már megszoktuk Rubint Réka mellett, de most valami egészen mást vet be a vendégeinek: a hangtálat” – konferálta fel Orosz Barbara a fitneszedzőt a kedd reggeli Mokka adásában. Pachmann Péter úgy folytatta:

Bár ez a felvezetés úgy hangzott, mintha valami kínzó, szadomazo ember lennél.

Rubint Réka elmondta, hogyan ismerkedett meg a hangtálakkal: egy barátnője közösségi médiás bejegyzésében figyelt fel az eszközökre, azóta már egy felnőttképzést is elvégzett, így hangtálas testkezelésben szerzett tudását át is tudja adni az embereknek.

3 és fél percnél aztán Rubint elkezdte bemutatni a tál rezgéseit ütők segítségével.

„Erre lelkileg nagyon rá kell hangolódni” – fejtette ki Orosz Barbara a bevilágított stúdióban, ahol legalább harminc ember veszi körül őket, élőben sugározva épp az adást több százezer háztartásba.

A blokk végén a fitneszedző vizet töltött egy hangtálba, amit Pachmann megfogott alulról, hogy demonstrálják: minél jobban ütik egy dob segítségével a tálat, annál több „oda nem illő víz” pottyan ki abból.

Az adást itt lehet visszanézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik