A The Biebers nemrég az Instagramon informálta a rajongókat, hogy a zenekar közös számot készített a The Voice-ban coachkodó Trokán Nórával, a számhoz pedig már a klipet is leforgatták. Mint kiderült, a képkockákon Kulka János is feltűnik majd.
Egy csodás helyszínen, csodás színészekkel, mint Kulka János forgattuk legújabb klipünket, ráadásul Trokán Nóri nemcsak szerepel, hanem énekel is a Most is Fájban!!! Hamarosan érkezünk a Stay óta a leglírikusabb dalunkkal!
– olvasható az egyik werkfotó mellett.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kulka János egyébként augusztusban a Nők Lapjának adott nagyinterjút, melyben egyebek közt arról is beszélt, hogy úgy érzi, a sztrókja után a szakma és a barátai is elfelejtették őt.
Elkoptak. Elfelejtettek. Ahogy én elfelejtettem a betegség miatt az angolt, a franciát, a verseket, a címeket, mindent. Ők engem. Azok, akiknek régen segítettem, akiket támogattam, ahol jótékonyságból fölléptem, mind elfelejtettek. Számukra nem vagyok. Szégyellem magam… Kováts Adél néha fölhív. Olyankor örülök. Csákányi Eszter, ő rendszeresen. Vele sokat beszélgetek. Tájékozott, okos, hisztis, szomorú, vicces, nagyon jó ember, igazi barát! A falakon kívül durva a világ. Aki az utcán kedves volt, most elfordul. Nem köszönnek rám, mint régen. Rossz ez. Változott a világ. Durvák az emberek. Talán félnek. Sok a baj. Háború. Infláció. Máskor beszólnak. Olyankor mosolygok, és megyek tovább. Szörnyű! És én ebben a világban még sokkal rosszabbul érzem magam
– fogalmazott akkor a színész.