Élet-Stílus

Horváth Gréta a hasplasztikájáról: Az első héten egész napos, 24 órás felügyelet kell

Olajos Piroska
Olajos Piroska
Bár egy üvegpalackot sem lesz majd szabad felemelnie, nem fél a műtéttől.

Horváth Gréta 2021 őszén vágott bele az életmódváltásba, miután inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak nála. Azóta 25 kilótól szabadult meg, és régóta tervezte már, hogy hasplasztikát csináltat, hogy eltávolíttassa a fogyása után megmaradt bőrt a testéről.

Az influenszer a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében számolt be arról, hogy hamarosan belevág a műtétbe: 60-70 dekagrammnyi megereszkedett bőrt távolítanak majd el a hasáról, emellett végigvarrják a szétnyílt hasfalát, és a köldökét is áthelyezik – szúrta ki a Bors.

Az első napokban, amikor hazajövök, kísérettel mehetek el a mosdóig is, ez azt jelenti, hogy mindenképpen az első héten egész napos, 0-24 órás felügyelet kell. Ami még nagyon fontos, hogy egy üvegpalackot sem emelhetek, egy könnyített pohárban szívószálból fogok majd inni. A fürdés, az felül cicamosdás lesz, mert a mellvonal alatt indul a fűző és teljesen leér a szeméremcsontig, hogy végig biztonságosan védje a sebet

– magyarázta Horváth, akinek napi gyakorisággal kell majd véralvadásgátló injekciókat is használnia.

Mint mondta, a rá váró nehézségek ellenére nincs benne félelem. Alig várja, hogy túlessen az operáción, és végre S-es méretű, testhez álló ruhákat is bátran hordhasson.

Kapcsolódó
25 kilót fogyott Horváth Gréta, videón mutatta meg a végeredményt
Kevesebb mint két év alatt adta le ezt a súlyt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik