A múlt héten írtunk arról, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium foglalkozni kezdett a zéró tolerancia felülvizsgálatával. A téma ma a Reggeliben is felmerült, a műsorvezetők telefonon beszélgettek dr. Zacher Gáborral arról, ő hogyan gondolkodik a dologról.
Én azt gondolom, hogy ezt az egészet úgy ahogy van, ki kéne dobni egyelőre a szemétbe. Mármint az ötletet. Hiszen most ha megnézzük, Magyarországnak tényleg ez a legnagyobb problémája? Hogy a nulla toleranciáról felmegyünk 0,5-re? Egy olyan országban, ahol mondjuk 20 százalék fölötti infláció van, ahol a társadalmi szakadék egyre szélesebb, pont ilyenekről kell beszélgetni? Persze, ez az érzelmi része magának a történetnek
– magyarázta.
A toxikológus hozzátette, szerinte a helyzet hasonlít ahhoz, mint amikor annak idején a dohányárukhoz hasonlóan felmerült, hogy az alkoholos italok üvegén is fel kellene tüntetni, milyen lehetséges betegségeket okozhat a fogyasztásuk. Úgy véli, utóbbit egy lobbi fúrta meg, pedig ismeretei szerint Magyarországon többen halnak meg az alkohol miatt, mint a dohányzás következtében.
Zacher a későbbiekben elmondta, ő kifejezetten támogatja a zéró tolerancia intézményét. Hangsúlyozta, hogy a reakcióidő már 0,5 ezrelékes véralkoholszintnél is jelentősen megnő, és az is eltérő, hogy kinek mennyi idő alatt képes lebontani a szervezete az alkoholt. Mint mondta, ha emelnének az értéken, az emberek közül sokan számolgatni kezdenének, mielőtt a kormányhoz ülnének, azt viszont valószínűleg kevesen tudnák pontosan kiszámítani, hány ezreléknél járnak.
Maradjunk ennél a nulltoleranciánál, ne feszegessük ezt a dolgot, mert szakmailag egyáltalán nem indokolt. Ez egy lobbitevékenység következménye
– jelentette ki Zacher, aki szerint a jelenlegi rendszer jól működik, bár így is akadnak bőven balesetek, amelyeket ittas állapotban lévő sofőrök követnek el.