Élet-Stílus

Joe Biden először ismerte el, hogy van egy hetedik, házasságon kívül született unokája

Drew Angerer / Getty Images
Drew Angerer / Getty Images
A négyéves kislány az amerikai elnök fiának viszonyából született.

Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnöke először nyilatkozott négyéves unokájáról. A Navy Joan Roberts nevű kislány szülei Hunter Biden és egy arkansasi nő, Lunden Roberts.

Fiunk, Hunter és Navy édesanyja, Lunden együtt dolgoznak azon, hogy olyan kapcsolatot ápoljanak, amely a lányuk érdekeit szolgálja, a lehető legnagyobb mértékben megőrizve a magánéletét a jövőben

– áll Joe Biden a People-nek megküldött hivatalos nyilatkozatában. Korábban az elnök mindig csak „hat unokát” említett, ami miatt sokan kritizálták a republikánusok közül.

Ez nem politikai kérdés, hanem családi ügy. Jill (Jill Biden, Joe Biden felesége és az USA first ladyje – a szerk.) és én csak azt akarjuk, ami a legjobb az összes unokánknak, beleértve a Navy-t is

– folytatódik Biden közleménye.

Roberts 2019 májusában apasági pert indított az elnök másodszülött, most 53 éves fia ellen. A jogi vita több négy évig húzódott, végül 2019 novemberében ítélet mondta ki, hogy Hunter Biden a kislány apja, annak ellenére, hogy ő végig tagadta ezt. Az apaság tényét DNS-teszt is megerősítette.

2020 januárjában Hunter Biden beleegyezett, hogy gyerektartást fizet Robertsnek, beleértve a 2018 novemberéig visszamenőleges kifizetéseket is. Bő egy évre rá Roberts újra a bírósághoz fordult, mert állítása szerint Biden figyelmen kívül hagyta a korábbi határozatokat. Biden végül 2023 júniusában rendezte a gyerektartási ügyet, és megegyezést kötött Robertsszel, melynek feltételeit azóta is titokban tartják.

Hunter Bidennek négy további gyerek apja: exfeleségével közös gyerekei mindhárman huszonévesek már, jelenlegi nejével pedig egy hároméves kisfiuk van.

Az elnök fia 2021-es memoárjában a Robertsszel való találkozásáról is beszámolt, és azt írta, hogy az akkoriban történt, amikor súlyos alkohol- és drogfüggő volt.

Nem emlékeztem a találkozásunkra. Ennyire kevés kapcsolatom volt bárkivel is. Kész káosz voltam, de olyan káosz, amiért vállaltam a felelősséget

fogalmaz könyvében Hunter Biden, akiről pár éve hosszabb cikkünk is megjelent.

Kapcsolódó
Hunter Biden „szép dolgai” a drogfüggőség és a családi tragédiák árnyékában
A 2020-as amerikai elnökválasztási kampány egyik legcsúnyább mozzanata volt, amikor Donald Trump kampánycsapata az ellenfél, Joe Biden fiát kezdte támadni. A terv nem jött be, Hunter Biden pedig idén tavasszal megjelentette az emlékiratait, amelyben egyebek mellett arról ír, miért lett alkohol- és drogfüggő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik