Élet-Stílus

Óriásit kaszált a szelektív hulladékgyűjtéssel egy család, de Kalifornia állam börtönbe küldené őket

shaunl / Getty Images (illusztráció)
shaunl / Getty Images (illusztráció)
Nyolc hónap leforgása alatt összesen 178 tonna alumíniumdobozt és műanyag palackot váltottak vissza. De nem ezzel volt baj, hanem az államhatárokkal.

Több bűncselekménnyel is megvádoltak egy környezettudatos, és egyben kiskapukat kereső kaliforniai családot, akik az ügyészség szerint több millió dollárt kerestek üdítős dobozok és palackok visszaváltásával úgy, hogy közben súlyosan megkárosították Kalifornia államot. Ha elítélik őket, akár több évre is börtöne kerülhetnek.

Az állam ügyészei összesen nyolc Riverside megyei lakost vádoltak meg azzal, hogy becsapták az államot, amikor nagy tételben váltották vissza különböző Arizona államban vásárolt italok dobozait és palackjait – írja a Business Insider az ügyben nemrég benyújtott bűnvádi feljelentés alapján.

A család tagjai nyolc hónap alatt összesen 178 tonna újrahasznosítható szemetet szállítottak át Arizonából Kaliforniába, ahol a dobozokat és a palackokat annak rendje és módja szerint vissza is váltották.

A kaliforniai főügyész, Rob Bonta irodájának közleménye szerint az újrahasznosítási művelet 7,6 millió dollárt – azaz nagyjából 2,6 milliárd forintot – hozott a családnak. De a nyomozók találtak egy további mintegy egymillió dollárt – azaz 340 millió forintot – érő „illegálisan importált italos konténerekből” álló rejtekhelyet is.

Az ügyészségnek nem konkrétan azzal van baja, hogy visszaváltották az üdítős dobozokat és palackokat, hanem azzal, hogy konténerekben importálták a szemetet egy másik államból.

Az egész azért tudott működni, mert Kaliforniában 5-10 centet adnak a üdítős doboz és palackok darabjáért az állam 1200 visszaváltóhelyének bármelyikén, míg Arizonában nem jutalmazzák pénzzel azt, ha valaki leadja ezeket az újrahasznosítható szemeteket a megfelelő helyen.

„A fogyasztók által finanszírozott kaliforniai újrahasznosítási program segít megvédeni a környezetünket és a közösségeinket. Azokat, akik bűnös műveletekkel próbálják aláásni a program integritását, felelősségre fogjuk vonni” – fogalmazott a főügyész.

A büntetőfeljelentésben az ügyészek azzal vádolják a családtagokat, hogy törvénytelenül összeesküdtek nagy értékű lopás elkövetésére, és „krónikusan és folyamatosan” becsapták a kaliforniai újrahasznosítási programot azzal, hogy visszatérítést kértek az államon kívüli konténerekért – vagy a Kaliforniában már beváltott konténerekért.

Ezért a bűncselekményéért Kaliforniában akár három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, amit állami börtönben kell letölteni. Az államon kívüli konténerek visszaváltása a családdal szemben felhozott vádak szerinti mértékben további három évvel növelheti a büntetést.

Azonban az ügy még nagyon az elején tart, a bírósági dokumentumok szerint a vádlottaknak egyelőre védőügyvédjük sincs.

A portál szerint 2022-ben összesen hat embert vádoltak meg azzal, hogy Arizonából Kaliforniába szállították az újrahasznosítható szemetüket, amivel az ügyészek szerint összesen 10 millió dollárt – 3,4 milliárd forintot – kerestek.

A Consumer Watchdog nonprofit szervezet jelentése szerint ez a fajta csalás nem is annyira egyedi, mint ahogy azt elsőre gondolnánk: 2010 és 2019 között Kaliforniában legalább 93 embert ítéltek el újrahasznosítási csalásért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik