Élet-Stílus

Már több mint egymillió dollárt keresett képeivel Pigcasso, a szájával festő disznó

És még egy könyv is megjelent nemrég az állati tehetséges művészről.

Gazdája szerint már több mint egymillió dollárt – azaz közel 341 millió forintot – keresett eddig a képeivel az a szájával festő disznó, amit Pablo Picasso után egyszerűen csak Pigcassónak neveztek el – írja a Business Insider.

Arról, hogy a dél-afrikai menhelyen élő állat festményei iránt ilyen nagy a kereslet, az állat gazdája – és egyben műkereskedője –, Joanne Lefson állatvédő aktivista számolt be nem sokkal ezelőtt megjelent, Pigcasso munkásságát bemutató, Pigcasso: The Million-dollar artistic pig that saved a sanctuary  – magyarul Pigcasso: Az egymillió dolláros művészi disznó, amely megmentett egy menhelyet könyvében – című könyvében.

Pigcassót egy hónappal a születése után mentette meg Lefson egy vágóhídról még 2016-ban. Az állat ezután Lefsonék Dél-Afrikai Köztársaságban található menhelyére, a nyugat-fokföldi Farm Sanctuary SA-ba került.

Itt aztán egy napon véletlenül bennfelejtettek egy ecsetet az óljában, a disznó pedig használni kezdte azt – a megmentőjében ekkor tudatosult, hogy az állat mennyire tehetséges. A Farm Sanctuary SA pedig a művészmalacnak köszönheti, hogy létezik még egyáltalán.

A sertés tehetségéről korábban mi is beszámoltunk, miután pár évvel ezelőtt három óra alatt rekordáron talált gazdára a Wild and Free – azaz Vad és szabad – című műve.

Rekordot döntött a festmény, amit egy disznó festett a szájával
Pigcasso „Wild and Free” című alkotását 20 ezer fontért vásárolták meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik