Élet-Stílus

Megbánta, hogy 100 millióból Barbie-vá műttette magát az influenszer, aki ma már inkább Ken babaként él

Victor Boyko / WIBA ACADEMY LLC / Getty Images
Victor Boyko / WIBA ACADEMY LLC / Getty Images
Oli London már sok mindenkire szeretett volna hasonlítani. Vágyai elérésében pedig a pénz, és a műtétektől vagy a nemváltással kapcsolatos előítéletektől való félelem sem jelentett akadályt.

Egy eredetileg férfinak született brit influenszer, aki korábban büszkén osztotta meg a nagyvilággal, hogy közel 233 ezer fontot – azaz 103 millió forintot – költött a plasztikai műtétjeire, mert Barbie babának szeretett volna kinézni, újabban „Kenként él”.

A 33 éves, London közelében található Hertfordban élő Oli London először még 2018-ban döbbentette meg a nagyvilágot. Mi is beszámoltunk róla, amikor felfedte, hogy több mint 75 ezer fontot – mai árfolyamon 33 millió forintot – költött addig különböző plasztikai beavatkozásokra. Amikkel azt szerette volna elérni, hogy megszólalásig hasonlítson kedvenc popsztárjára, Dél-Korea egyik nemzeti kincsére, a BTS Jiminjére.

A fiatalember az etnikumát – legalábbis külsőleg – megváltoztató műtétek után nem állt le az identitáskeresés útján. Tavaly már transz nőként definiálta magát, és rengeteg pénzt költött arra, hogy úgy nézzen ki, mintha egy élő Barbie baba lenne. De mára innen is továbblépett: ismét férfiként tekint magára – aki élő Ken babaként szeretne kinézni.

Legújabb idolját, Kent azután találta meg magának, hogy összebarátkozott a legjobb barátjával, a 37 éves Aliia Rozával, akinek 2018 óta ő a személyes stylistja, illetve a ruhabeszerzője is, és egyébként luxus Barbie-ként éli az életét.

Daniele Venturelli / WIBA ACADEMY LLCs / Getty Images Aliia Roza és Oli London – azaz Barbie és Ken – a 2023-as Cannes-i Filmfesztivál keretei között megrendezett WIBA-n, az influenszerek és bloggerek legrangosabb globális díjátadója. Ahol a másik kép tanúbizonysága szerint Oli Ken Londont még díjazták is.

London a Daily Mailnek elárulta: már bánja, hogy 32 kozmetikai műtéten esett át – köztük a teljesség igénye nélkül több orrműtéten, egy macskaszemműtéten, homlok-, szemöldök, és arcfelvarráson –, mivel a túlzásba vitt beavatkozások óta rendszeresen szájzárat kap, és az arcizmai is részben megbénultak.

Annyira megváltoztattam az arcom, hogy szinte megbénítottam vele az arcizmai mozgását

– mondta, majd elmesélte, hogy az arcában hat darab titánból készült konzol van, ami miatt ásítás közben néha magától összezáródik a szája.

„Sok mindent megbántam, de elégedett vagyok a Kenhez hasonlító kinézetemmel, a kis orrommal és a szememmel” – fogalmazott a férfi, akinek korábban az volt minden álma, hogy úgy nézzen ki, mint Barbie. Most viszont már az a célja, hogy ha a legjobb barátjával, a hasonlóan eltökélt Rozával megjelenik valahol, akkor egy élő Barbie-Ken párosnak tűnjenek.

„Tavaly, miután előbújtam transzneműként, Barbie módjára éltem az életem, de most, mióta visszatértem az eredeti nememhez, és újra férfi lettem, újra Ken vagyok” – mondta a fiatalember, majd azzal folytatta, hogy a Barbie-vá válásának az útján összesen 32 műtéten esett át, amikre több mint 233 ezer fontot költött.

London ekkoriban szó szerint Barbie-ként élt, divatbemutatókra, luxuspartykra, és hasonlókra járt legjobb barátnőjével, aki a férfi elmondása alapján még nála is több pénzt, konkrétan milliókat költött el arra, hogy Barbie-nak nézzen ki. Annak ellenére, hogy ő tényleg nőként született.

A Cannes-i Filmfesztiválra például az előző évben még mindketten Barbie babaként jelentek meg a vörösszőnyegen, de idén, miután visszatért az eredeti neméhez, már Barbie-Ken párosként vettek részt az eseményen.

Andreas Rentz / Getty Images Oli London és ALiia Roza – mint Barbie és Barbie – a 2022-es Velencei Filmfesztiválon.

Amikor átváltoztam nővé, minden dicséretet és szeretetet megkaptam, de valami hiányzott belülről. Azt hittem, hogy minden személyes problémám a nemi identitásom miatt van, de aztán rájöttem, hogy ez nem így van. Voltam egy kis terápián és templomba jártam. Ráébredtem, hogy ez a sok műtét nem tesz boldoggá, ezért vissza kellett vennem. És aztán rájöttem, hogy Ken babának még mindig érezhetem magam anélkül is, hogy káros dolgokat csinálnék magammal

– mesélte az útról, ami 23 évesen azzal kezdődött, hogy Dél-Koreában élő K-pop rajongóként elkezdte magát Jiminné műttetni. Majd azzal folytatódott, hogy 2020-ban a családja és az ismerősei zárt körében, 2022-ben pedig nyilvánosan is előbújt, mint transz nő – aki nem mellesleg egy Barbie baba szeretne lenni egészen konkrétan.

Ezután pedig azzal folytatódott, hogy 2022 végén rájött: valójában nem is érzi magát nőnek. Azóta szeretne ismét egy élő Ken babának kinézni – ezért rendszeresen kiszőkítteti a haját, sminkeli magát, speciális, Ken stílusához passzoló ruhákat szabat magának, valamint „állandó arckezelésen” vesz részt, hogy „Ken babához méltó ragyogása” legyen.

További üröm Oli London legutóbbi átváltozásában, hogy sok barátja elfordult tőle, mióta rájött, mégsem nőként, hanem férfiként szeretne élni – mert azt hiszik, hogy ezzel egyúttal transzfób is lett. Pedig ő valójában csak azt szeretné, „ha minden ember hitelesen élne, és hű lenne önmagához”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik