Hétfő este indul a Celebrandi első adása, ahol nyolc hazai híresség keresi majd a szerelmet, többek mellett Köcse György is.
A táncos nemrég a Blikknek adott interjút, melyben elmondta, az elmúlt időszakban szinte csak a tanítványai illetve a kollégái veszik körbe, emiatt pedig elég limitáltak a lehetőségei ismerkedés terén. Eddig szinte csak szakmabeli párjai voltak, köztük Stana Alexandra is, akivel 12 évig voltak együtt, a házasságuk viszont mindössze 5 hónapig tartott, mielőtt 2021 novemberében bejelentették volna a válásukat.
Mint mondta, szívesen megismerkedne valaki olyannal, aki nem a szakmájában dolgozik, és úgy véli, erre a műsor remek lehetőséget kínál. Az sem gond, ha az illető, aki megtetszik neki nem tud táncolni, majd megtanítja.
A válásom óta voltak kalandjaim, hosszabb-rövidebb kapcsolataim, a legkomolyabb fél évig tartott. Sodort össze az élet korombeli hölggyel és fiatalabbal is. Számomra nem ez számít, hanem a személyiség. Én is sokat változtam, amióta véget ért a házasságom, teljesen máshogy állok a szerelemhez
– magyarázta Köcse, aki hangsúlyozta, sokat tanult a múltbéli hibáiból.
A korábbi kapcsolataimért hajlamos voltam a végsőkig harcolni, húztam az időt és közben háttérbe szorítottam saját magamat. Bár alapvetően nálam sosem fért bele a hűtlenség, mégis előfordult, hogy emiatt nem léptem ki azonnal, hanem próbáltam fenntartani azt, amiről mind a ketten tudtuk, hogy már nem működik. Ez a válásom után megváltozott, már tudok önmagam lenni, és ha azt érzem, hogy valami nem jó, akkor véget merek vetni egy viszonynak, erre már volt is példa azóta
– tette hozzá.