Élet-Stílus

Margot Robbie 1 milliárd dolláros bevételt jósolt a Barbie-nak

Samir Hussein / WireImage / Getty Images
Samir Hussein / WireImage / Getty Images
Mindent bevetett, hogy meg tudja győzni a stúdiót a filmben rejlő lehetőségekről.

A Collider nemrég a Barbie-mozi főszereplőivel, Margot Robbie-val és Ryan Goslinggal készített interjút. A színésznő, aki egyben a film producere is volt, azt is elárulta a beszélgetés során, hogyan győzte meg a stúdiót arról, hogy érdemes foglalkozni a Barbie-val.

Azt hiszem, azt mondtam nekik, hogy egymilliárd dollárt fog majd hozni, amivel talán egy kicsit túllőttem, de meg kellett csinálnunk ezt a filmet, oké?

– emlékezett vissza Robbie, aki sikeresen meg is nyerte mind a Barbie-babákat gyártó Mattelt, mind pedig a Warner Bros.-t, hogy hagyják jóvá a forgatókönyvet, és adjanak neki szabad kezet a kreatív folyamatok irányításában.

A stúdiók akkor virágoznak igazán, ha elég bátrak ahhoz, hogy egy nagy ötletet egy látnok rendezővel párosítsanak. Aztán egy sor példát hoztam fel, mint például a dinoszauruszok és Spielberg – nagyjából megnevezve mindent, ami hihetetlen volt, és rengeteg pénzt hozott az évek során. Aztán mondom, és most itt van nektek Barbie és Greta Gerwig.

A jelek szerint Robbie elég meggyőzőnek bizonyult, a film ugyanis elkészült, és egyelőre mind a nézők, mind a kritikusok jól fogadták. A Barbie premierjén egyébként a 24.hu is ott volt a héten, beszámolónkat alább lehet elolvasni.

Kapcsolódó
A Barbie gyógyír, fricska, őrült jó buli – és az év filmje
A Barbie-film a legjobb dolog, ami idén a mozikban történt, de az utóbbi sok-sok év távlatából is toplistás. Kritika.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik