Élet-Stílus

Dudás Miki 24 kilós fogyásáról: Semmi nagy humbug nincs benne, csak elkezdtem a kajára figyelni

TV2
TV2
Ugyanúgy eszik mindent, csak nem lakik jól.

Dudás Miki júniusban árulta el, hogy az utóbbi hetekben összesen 24 kilót adott le. A világbajnok kajakozó most a Mokkában mesélt fogyásáról és annak okairól. Kiderült, miután abbahagyta profi sportolói pályafutását, harminc kilót szedett magára.

134 kilóra mentem fel, amikor abbahagytam az élsportot, és most ilyen 112 körül vagyok, tehát több mint húsz kiló lement már

– fogalmazott Dudás egy jet-skin ülve.

Húsz évig, amíg sportoló voltam úgy kellett reggelizni, ebédelni, és főleg a vacsorára nagyon figyelni kellett. Hiába a napi két-három edzés, ott is be kellett vinni a jó minőségű élelmiszert, és nem nagyon lehetett azt csinálni nyaranta, amit most is csináltam, hogy elmegyek fagyizni napi kétszer. Két évig ehettem és ihattam mindent, amit csak tudtam, és ezt ki is használtam. Olyan szinten elúsztam a kajával, hogy már naponta hat gombóc fagyit tudtam megenni, meg két-három tábla csokit. Egy idő után ezt meguntam, mert egyrészt már nagyon nem tetszettem magamnak: belenéztem a tükörbe, és nagyon kerek fejem volt, ami nem volt annyira szép. A másik, hogy kihatott már az egészségemre is: már alig bírtam felmenni a lépcsőn.

Azt mondja, csak akaraterő kellett eddigi fogyásához.

Semmi nagy humbug nem volt benne, annyi, hogy elkezdtem a kajára figyelni. Ugyanúgy eszek mindent, csak kevesebbet. Például most is eszek csokit, csak nem úgy, mint régen, hogy három táblával, hanem török 2-3 kockát. Igazából eszek mindent, eszek egész nap, csak nem sokat, tehát nem lakok jól.

Még legalább tíz kilót le szeretne adni. Az étkezésre való odafigyelés mellett mozgott is azért, mert biciklivel viszi óvodába a kislányát, ami oda-vissza 10 km naponta. Úgy fogalmazott, amikor látja, hogy „vannak izmok is a zsír alatt”, akkor kezd majd edzőterembe járni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik