Élet-Stílus

Kilenc másodperc abúzus még belefér?

Getty Images
Getty Images
Egy olasz bíró ítélete szerint, amennyiben egy szexuális erőszak nem éri el a 10 másodpercet, akkor nincs bűncselekmény. A döntés hatalmas felháborodást keltett Olaszországban, ahol egyébként évről évre emelkedik a nők és a gyerekek ellen elkövetett – nyilvánosságra kerülő – szexuális visszaélések száma. Az ország vezető politikusainak szexista megjegyzései tovább rontják a helyzetet.

Sok vagy kevés 10 másodperc? Ez a kérdés osztja most két táborra az olasz embereket – az egyikben lényegében egyetlen bíró árválkodik, míg a másikba tartozik az összes többi olasz.

A kérdés azután fogalmazódott meg, hogy felmentettek egy megvádolt gondnokot azzal az indoklással, hogy csupán 10 másodpercnél rövidebb ideig fogdosott meg egy 17 éves diákot egy római középiskolában.

Csak viccből fogdosott

Az abúzus még 2022 áprilisában történt. A tanuló azt mondta, épp ment felfelé a lépcsőn az iskolában, amikor észlelte, hogy egy picit lecsúszott a nadrágja, valamint azt érezte, hogy egy kéz megérinti a fenekét és az ujjai közé szorítja az alsóneműjét.

Amikor megfordult, az iskola 66 éves gondnoka állt mögötte.

Szerelmem, tudod, hogy csak vicceltem

– mondta a lánynak Antonio Avola. A lány ezután feljelentette a zaklatóját, amiért az a beleegyezése nélkül fogdosta. Az eljárást lefolytatták, Avolát pedig első fokon három és fél év börtönre ítélték szexuális zaklatás miatt.

A héten viszont fordulat történt az ügyben, ugyanis Avolát másod fokon mégis felmentették – az indoklás szerint azért, mivel az eset kevesebb mint 10 másodperc alatt zajlott le, így a gondnok tette nem minősül bűncselekménynek.

Nem tudni, miként számolták ki ezt a tíz másodperces határt, vagy mire alapozva fogalmazták meg, hogy 9 másodpercnyi szexuális zaklatás még nem meríti ki az abúzus fogalmát. Egy feneket például ennyi idő alatt legalább kilencszer meg lehet fogni.

Az internet megmutatja, mennyire hosszú 10 másodperc

Az ítélet hatalmas felháborodást keltett Olaszországban, az Instagramon és a TikTokon jelenleg is ez a téma az egyik legnépszerűbb.

A platformokon elkezdett terjedni a palpata breve (nagyjából rövid tapogatás) kifejezés a #10secondi (10 másodperc) hashtaggel együtt. Az olaszok nemcsak ventillálták a dühüket, de szemléltették is, milyen hosszú tud lenni 10 másodperc.

Az első, nagyobb nyilvánosságot kapó videót Paolo Camilli színész készítette, akit sokan főleg az HBO-n futó Fehér Lótusz második évadából ismernek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

paolo camilli (@paolocamilli) által megosztott bejegyzés

A színész elkezdte simogatni az egyébként gondosan kitakart mellét, közben egy számláló jelezte, hogyan is pereg le tíz másodperc. Majd elmondta, miért akadt ki a döntés után.

A videót kissé kényelmetlen nézni, de pont ez a célja. Ahogy az összes többinek, amely Camilli posztja után jelent meg.

Chiara Ferragni divattervező is megosztotta a saját videóját a közel 30 millió követőjével, ahogy a neves olasz, transznemű influenszer, Francesco Cicconetti is.

Ki dönti el, hogy 10 másodperc nem számít hosszú időnek? Ki számlálja a másodperceket, miközben zaklatják?

– mondta Cicconetti az esetre reagáló TikTok-videójában.

@mehths Quanti sono 10 secondi? Chi decide che sono pochi? Chi li cronometra, mentre subisci una molestia? Il corpo delle donne non è di proprietà degli uomini. Non è di proprietà di nessuno, solo delle donne stesse. Non è del padre che lo vuole consegnare al marito, non è del fidanzato che lo vuole nascondere, non è del compagno che lo vuole governare, non è del figlio che lo vuole proteggere, non è del fratello che ne vuole difendere l'onore. Non avete diritto di toccarli, neanche per un secondo. Figuriamoci per 5, o per 10. Eppure siamo cresciuti (uso il maschile sovraesteso per un motivo) in un sistema che insegna agli uomini che il mondo è di loro proprietà, così come il corpo delle donne. Continuamente sessualizzato, questo corpo ha finito per diventare un mero oggetto sessuale: un oggetto da guardare e commentare, a cui dare un voto e con cui giocare; un oggetto da toccare liberamente, a proprio piacere, in base a quanto serve. E tutto questo è normalizzato, tanto che un uomo sessantenne può palpare una ragazzina minorenne a scuola e uscirne impunito. Perché l'uomo è predatore, che può farci? L'uomo è così per natura, per l'uomo è istintivo, l'uomo non può resistere, se l'uomo è provocato..., l'uomo è goliardico, l'uomo scherzava, l'uomo ti fischia dietro ma è un gioco, l'uomo fa una classifica dei c*li più belli dell'ufficio ma è per divertimento, l'uomo ti avvinghia in discoteca non essere così rigida, l'uomo ti infila la mano nei pantaloni per 5-10 secondi ma sono pochissimi, lascia correre dai, non è una vera molestia. #10secondi ♬ suono originale - mehths

Az influenszer szerint a bíró döntése tökéletesen megmutatja, mennyire elfogadottá vált a szexuális erőszak az olasz társadalomban.

A többi abuzált nőre is hatással lehet az ítélet

Az eset elszenvedője is megszólalt.

A bírók úgy ítélték meg, hogy viccel? Nos, ez nem volt tréfa számomra. Számomra ez nem vicc. Egy idős embernek nem így kell »viccelnie« egy tinédzserrel

mondta a diák a Corriere della Seranak. Hozzátette, a történtek miatt kétszeresen is csalódott volt, egyfelől iskolája, másfelől az olasz igazságszolgáltatás miatt. A diák attól tart, hogy a bíró döntése elriasztja majd a nőket, hogy fellépjenek az ilyen támadások ellen.

Úgy fogják érezni, hogy nem éri meg bejelenteni a visszaéléseket. Pedig fontos lenne, mert a csend az agresszorokat védi meg.

Persze addig el kell jutni, hogy valakinek lesöpörjék az ügyét az asztalról, hisz a támadásokat elszenvedő olasz nők többsége még csak be sem számol az őt ért inzultusról.

Évről évre romlik a helyzet

Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) adatai szerint ugyanis a 2016 és 2021 között zaklatást elszenvedett olasz nők 70 százaléka nem tett bejelentést az inzultálásuk után.

Olaszországban a gyerekekkel szemben elkövetett visszaélések száma is nőtt az elmúlt években, a Cesvi olasz humanitárius szervezet 2022-es kutatása szerint az amúgy is borzalmas helyzeten a koronavírus-járvány tovább rontott. Főleg azért, mert a gyerekekkel való rossz bánásmód hátterében lévő néhány tényező – mint a szegénység, a munkanélküliség vagy a különböző mentális betegségek – még hangsúlyosabban megjelenhettek a gazdasági válság és a bezártság miatt. De az is hozzájárult az esetszámok emelkedéséhez, hogy a járvány alatt drasztikusan megnőtt az érdeklődés a gyermekpornográfia iránt, a szervezet egy másik kutatása szerint  77 százalékkal többen kerestek rá az ilyen tartalmakra, mint a pandémia előtt.

A téma szempontjából relevánsabb információ, hogy a Cesvi kutatásai szerint évről évre nő a kiskorúak ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma, ahogy a nők elleni, családon belüli erőszakos cselekmények száma is. A kutatás kitér arra is, hogy érezhetően emelkedik a fiatalok körében az öngyilkossági kísérletek száma, valamint a depresszió, az étkezési zavarok miatti sürgősségi ellátások igénybevétele.

Vezető politikusok öntik az olajat a tűzre

Tavaly a nemrég elhunyt Silvio Berlusconi mondatai váltottak ki nagy felháborodást: az egykori olasz miniszterelnök azt mondta a Monza focistáinak, hogyha legyőzik a Juventust és a Milant, egy „busznyi örömlányt” biztosít részükre. A klub elnöke még erre is rátett egy lapáttal, amikor egyszerű öltözői poénnak nevezte Berlusconi mondatait.

Giuseppe Cottini / Getty Images Silvio Berlusconi az AC Monza Serie A-ba való 110 éves történetének első történelmi feljutásának ünnepségeit nézi az U-Power Stadium Brianteo-ban 2022. május 31-én az olaszországi Monzában.

Az elmúlt hetekben egy jelenlegi kormánytag szexista megjegyzései okoztak felháborodást. Vittorio Sgarbi kultúráért felelős államtitkár-helyettes június 21-én a római Maxxi Kortárs Művészeti Múzeumban tartott rendezvényen eldicsekedett vele, hogy már 1500 nővel feküdt le, méltatta a saját hímtagját, és ezzel párhuzamosan becsmérlő kifejezésekkel illette a nőket.

Az eset kapcsán megkérdezték a politikust, hogy lemond-e, amire azt válaszolta, hogy az ilyesfajta cenzúra szerinte fasizmus lenne.

Nem sokkal ezután mentették fel a 17 éves diáklányt „kevesebb, mint 10 másodpercig” fogdosó római gondnokot.

A Cesvi fentebb idézett kutatása szerint egyébként tavaly nyolc kritikus régió volt Olaszországban, amelyekben az országos átlagnál rosszabb a helyzet, a többi között Szicília vagy Calabria volt ilyen. A lista másik végén Lombardia és a Rómát is magában foglaló Lazio található.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik