Élet-Stílus

Schumacher Vanda: Hívjanak, aminek akarnak, hál’ isten, bőven akad olyan, akinek a példaképe vagyok

RTL
RTL
Azt mondja, a mai világban nem lehet kikerülni, hogy „törtető picsának, buta tyúknak, szobanövénynek” nevezzék.

Schumacher Vanda éveken át szerepelt az Éjjel-Nappal Budapestben, illetve egyéb sorozatokban, nemrégiben pedig műsorvezetőként debütált a ValóVilágban. A legtöbben mégis celebként hivatkoznak rá. „Vagy még úgysem” – mondta el a Storynak.

Szerintem nincs is olyan jelző, amit ne aggattak volna rám. Ezzel azért volt dolgom, de egyre jobban kezelem a helyzetet. Hívjanak, aminek akarnak, törtető picsának, buta tyúknak, szobanövénynek… A mai világban ezt nem lehet kikerülni. Hál’ isten, bőven akad olyan, akinek a példaképe vagyok, emellett sokan elismerik a színészi, illetve műsorvezetői munkáimat. Nekem ennyi elég.

Mint a lapnak elmondta, már majdnem tíz éve a médiában dolgozik. Tizenöt évesen költözött el otthonról, és a gimnázium mellett különböző meghallgatásokra járt. Eleinte csak statisztamunkákat kapott, majd egyre nagyobb szerepeket. Büszke arra, amit elért, ahogy a szülei is. Azt is elárulta: családját nem azért nem mutatja meg a közösségi oldalán, mert rosszban volnának, hanem mert óvja őket.

Tudom, hogy néha túl nagy a pofám, túl bátran mondok ki dolgokat, és ezért ne ők szenvedjenek. De szurkolnak a háttérből, mellettem állnak, és támogatnak lelkileg. Anyagilag már tíz éve nem, és nem is várom el, hogy másként legyen. Szerencsére nincs is rá szükségem. Munkamániás vagyok, dolgozom eleget, megkeresem, ami kell. A forgatások mellett ott vannak az influenszermunkáim, és lett egy vállalkozásom is. Van egy anyagi biztonságom, de ami ennél is fontosabb: hiszek magamban. Ha holnap egy forint nélkül leraknak Texasban – vagy akár a világ egy másik pontján –, fel fogom találni magam. Megtanultam a nulláról felépíteni az életem, így ezt újra és úja képes lennék megcsinálni. És ez óriási önbizalmat, illetve szabadságot ad. Élem az életem, úgy ahogy nekem tetszik, szóval semmi okom panaszra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik