Élet-Stílus

Köllő Babett feljelentést tesz az ellen, aki elindította a pletykát, hogy összejött Szoboszlai Dominikkal

TV2 és Szajki Bálint / 24.hu
TV2 és Szajki Bálint / 24.hu
Akkor lett elege, amikor nyomtatott sajtóban is megjelent róla a valótlan hír.

Köllő Babett csütörtökön a Mokkában reagált arra a pletykára, ami egy internetes fórumon indult el, és ami szerint összeszűrte a levet Szoboszlai Dominik focistával.

Rá nézve is roppant kellemetlen ez a helyzet, úgyhogy ezt az ő nevében is kikérem maximálisan. Egy alkalmazáson indult el ez a pletyka, hogy mi egy focista esküvőn találkoztunk, és akkor ott mi összejöttünk. Ennyi volt az alapsztori. Ebben az a szép, hogy életemben semmi focista esküvőn nem voltam, és ezzel a fiúval életemben nem találkoztam, szerintem még egy kerületben sem voltunk. Ebből az egész hírből a neveink igazak

– vázolta fel a dolgot Köllő Babett, aki felháborítónak tartja, hogy egyesek „kitalálnak egy teljesen kamu hírt”, ami aztán újságok címlapján is megjelent.

Először még mosolyogtunk rajta otthon, mert annyira szürreális a sztori. András (Szabó András, Köllő Babett férje – a szerk.) kérdezgette, hogy »Na, jó volt az esküvő?«, elvileg ő is ott volt. Tehát eleinte még nevetsz rajta, de mikor meglátod nyomtatott sajtóban, onnantól kezdve felháborító.

Köllő ügyvédhez is fordult, akitől megtudta: nem következmények nélküli az applikáción való posztolás és kommentelés, még akkor sem, ha valaki utólag törli a hozzászólását vagy a profilját.

Abban a pillanatban, hogy te valakiről valótlant állítasz, és ő feljelentést tesz, akkor kiadják az IP-címedet. Elindul a nyomozás. Tehát a következmények nélküli világ mégsem következmények nélküli

– mondta el a színész-műsorvezető, aki bele is áll a dologba, perre viszi a dolgot becsületsértés miatt. Példaként Gelencsér Timit hozta fel, aki hasonló ügyben tett feljelentést, ez az eset már a nyomozás fázisában tart.

Összeállunk egy hárman-négyen, szerintem lesz precedensértéke. Onnantól kezdve majd szépen meg fogják gondolni, hogy kiről irkálnak hülyeségeket, és mit. Valószínűleg mikor a nyomozóhatóság elkezd kopogni, egyik szülő sem fog örülni annak, hogy a gyermekét viszik el. Akkor álljunk bele és kezdjük el! Én most untam meg.

Úgy gondolja, eddig elnéző volt, de most nála is betelt a pohár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik