Élet-Stílus

Kevesen tudják, hogy ez is gátolhatja a teherbeesést

Getty Images
Getty Images
A párok 15 százalékát érinti a meddőség, az a tény viszont még kevésbé közismert, hogy a nemzőképtelenség ugyanolyan arányban érinti mindkét nemet. A gyermekáldást sajnos sok esetben a krónikus bakteriális prosztatagyulladás hiúsítja meg, amelynek a tüneteit a férfiak gyakran nem veszik elég komolyan. Pedig a betegséget a szakember spermavizsgálattal egyszerűen képes diagnosztizálni, és fájdalommentesen lehet kezelni is.

Napjainkban átlagosan minden hetedik pár küzd a meddősséggel, köztük olyanok is, akiknek már van egy vagy akár több gyermekük, és hiába terveznek még egyet, a baba nem akar összejönni. Ez csak Magyarországon 100-150 ezer párt jelent, egyúttal legalább 300 ezerrel kevesebb gyermeket.

Általában elmondható, hogy a párok először a nőnél keresik a probléma okát, pedig a fogamzóképtelenség a statisztikák alapján 40-40 százalékban oszlik meg a nemek között, míg a maradék 20 százalékban ismeretlenek az okok.

Éppen emiatt ajánlott szem előtt tartani, hogy ha a nő több hónapos próbálkozás ellenére sem esik teherbe, akkor a férfi is keressen fel andrológus vagy urológus szakembert termékenységi vizsgálat céljából.

A férfiaknál leggyakrabban veleszületett rendellenesség, hormonális probléma vagy prosztatagyulladás áll a háttérben. Utóbbi tünetei közé tartozik a gyakori vizelési inger, a nehezen induló, akadozó vizelet, illetve a tompa, alhasi fájdalom, amely időnként kisugározhat a hímvesszőbe, a herékbe vagy a herezacskóba és a hólyagba. Ezekről, ahelyett, hogy szakember segítségét kérnék, a férfiak inkább nem vesznek tudomást, pedig könnyen lehet, hogy ez gátolja őket a családalapításban.

A prosztata váladéka ahhoz kell, hogy a spermiumoknak legyen elég energiájuk, és jól tudjanak mozogni. Ha a prosztata valamilyen megbetegedése miatt a váladékképzésben zavar támad, akkor a spermiumok mozgékonysági szintje annyira lecsökken, hogy el sem jutnak a petesejtig. A krónikus bakteriális prosztatagyulladás ritkának nem nevezhető, világviszonylatban a férfiak 10 %-át érinti. Az érintettek általában abban reménykednek, hogy a betegség magától meggyógyul. S bár a tünetek átmenetileg enyhülhetnek ugyan, a betegség orvosi segítség nélkül nem múlik el. Az enyhülés időszakát pedig általában újabb kellemetlen periódusok követik. Az andrológus vagy urológus szakember a spermavizsgálattal képes megállapítani, hogy pontosan miből fakad a meddőség. Ha beigazolódik, hogy prosztatagyulladásról van szó, akkor a nemzőképtelenség jó eséllyel elég egyszerűen gyógyítható. A leküzdésében az antibiotikumok és gyulladáscsökkentők mellett a gyógynövényes terápiák és az életmódváltoztatás is hatékonyan segíthet.

Hirdetés

A Proxelan végbélkúp klinikai vizsgálatokkal igazolt hatású helyi készítmény a prosztatagyulladás tünetei ellen, amely ott enyhíti a panaszokat, ahol a probléma van. Az ápoló hialuronsav és gyógynövények kombinációja teljessé teszi a gyógyszeres kezelést, enyhítve a vizelési zavarokat és a fájdalmat. A szexuális aktivitást nem befolyásolja. Vény nélkül könnyen elérhető a hazai patikákban, ezért a fellángoló fájdalmak esetén azonnal használható, akár hosszú távon is.

 

Patikában kapható gyógyászati segédeszköz

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik