Élet-Stílus

Nem tudja, hogyan mondja el a lányának, hogy a mostohabátyja valójában az apja

Az apa vazektómiája miatt a fia volt a spermadonor.

Nem éppen mindennapi problémával kapcsolatban kért segítséget egy névtelen nő a The Atlantic egyik rovatában – szúrta ki a Daily Mail.

Azt írta, férjének két gyermeke volt, amikor összeházasodtak, neki egy sem, viszont szerettek volna egy közös babát. A férfinek azonban évekkel korábban vazektómiája volt, ezért más megoldást kellett találniuk.

Nem akartunk spermabankot használni, ezért a férjem fiát kértük fel donornak. Úgy éreztük, ez a legjobb döntés: gyermekünkben a férjem génjei lesznek

– mesélte a nő, aki viszont gondban van, mert nem tudja, hogyan mondja el a most 30 éves lányának, hogy az, akit az apjának gondol, igazából a nagyapja, a mostohabátyja pedig az apja.

Lori Gottlieb, az Atlantic rovatvezetője válaszolt neki. A szakképzett pszichoterapeuta azt mondta, a legfontosabb, hogy minél hamarabb érthetően és egyszerűen el kell mondani a dolgot a lányának,

és egy bocsánatkérés sem ártana.

Gottlieb szerint fontos, hogy a nő vállalja a felelősséget, és ne kifogásokat keressen, illetve saját maga helyett inkább a lánya problémájára koncentráljon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik