Élet-Stílus

Kamarás Norbinak gyerekként kitérdelték az egyik fogát, ami az orvosa szerint bármikor kieshet

RTL
RTL
Azt mondja, eddig nem volt pénze megcsináltatni.

Az Activity legutóbbi adásában a vendégeknek hiányos műfogsorokat kellett a szájukba illeszteniük, így kellett különböző kifejezéseket elmagyarázniuk. Kamarás Norbi is kézhez kapta a szóban forgó kelléket, mire a párja, Kármán Odett azt mondta neki, később még akár jól is jöhet neki, elől ugyanis van egy sérült foga, ami az orvosa szerint bármikor kieshet.

Norbinak gyerekkorában kitérdelték a fogát amikor verekedett. Az egyik foga bent van, de már nem él, szóval bármikor kieshet

– mondta Kármán, mire Kamarás a következővel egészítette ki a fogát érintő tudnivalókat:

Ez a fogam, ez halott. Nincsen benne gyökér. Ez bármikor kieshet, azt mondta a fogorvos.

Járai Máté ezt hallva elárulta, hogy neki is van fogpótlása, ami egyszer éppen egy előadása közben esett ki, így meggyűlt a baja a színpadi beszéddel. Amikor a színész arról érdeklődött, Kamarás miért nem csináltatja meg a sérült fogát, azt felelte, azért, mert eddig nem volt pénzük, de most jól állnak, úgyhogy elmennek majd a fogorvoshoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik