Élet-Stílus

Gallusz Nikolett a szakítása után egy férfival ismerkedik

RTL
RTL
Barátnőjével 13 évig voltak együtt.

Gallusz Nikolett három hónappal ezelőtt beszélt először a nyilvánosság előtt arról, hogy tizenhárom év után véget ért a kapcsolatuk Bártfai Laura fotográfussal. A színésznő most a Nők Lapjának adott interjújában mesélt a szakításról, valamint elmondta: azóta mindketten tovább léptek.

Egy gyerekkori érzelmi hiány mentén kapaszkodtunk össze, és a mai napig közel állunk egymáshoz. Számunkra az érzelmi intimitás volt fontos. Amikor elváltunk egymástól, mert az eltérő biológiai óránk teljesen ellehetetlenítette az együttélést – én bagoly vagyok, ő meg korán kelő típus, egymás idegeire mentünk –, még sokáig verejtékben úszva riadtam fel éjszakánként. De most már talán elmondhatom, hogy mindegyikünknek van egy másik csírázó kapcsolata. Nekem egy férfival. De az biztos, hogy pasiban is az érzékeny és intelligens típus jön be, aki nem azzal intéz el egy színházi előadást, hogy jó volt, csak a hangosítás kicsit gyenge, hanem alaposan kielemzi a látottakat. Nehéz engem tűzbe hozni, sokat kell velem beszélgetni, de nem vagyok jégkirálynő, ha felforrósodom, az sokáig kitart. Így vagyok a munkámmal is. Szenvedélyesen szeretem, amit csinálok

– nyilatkozta Gallusz Nikolett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik