Élet-Stílus

Bedrogozta feleségét egy francia férfi, majd videóra vette, ahogy ismeretlenek megerőszakolják

A vendégeknek nem szabadott erős parfümöt használniuk, nehogy felébredjen a nő.

Egy francia férfit azzal vádolnak, hogy tíz éven át több alkalommal is bekábítószerezte feleségét, majd videóra vette, ahogy idegen férfiak megerőszakolják a nőt – írja a Telegraph.

A gyanúsított, akit Dominique P-ként ismertek, a Lorazepam szorongáscsökkentő gyógyszert keverte felesége, Françoise ételébe, így kábította el.

A férfi rendszerint egy „à son insu” („anélkül, hogy tudta volna”) internetes fórumon keresett embereket, majd meghívta őket a mazani otthonukba, hogy kiéljék magukat kábult feleségén, az összes rögzített felvételt egy „Abuses”, azaz molesztálások című mappában tárolta egy USB-n.

A Telegraph szerint a férfi megtiltotta a vendégeknek, hogy parfümöt használjanak vagy dohányozzanak, hogy elkerüljék az erős szagokat, amire esetleg felébredhet a felesége.

A konyhában kellett levetkőzniük, hogy ne hagyjanak ruhát a hálószobában, autójukat pedig messze kellett letenniük a háztól, majd sötétben odagyalogolni, hogy a szomszédok ne fogjanak gyanút.

A rendőrség szerint akár 83 férfi is megerőszakolhatta a nőt, de csak 51-et azonosítottak. A legfiatalabb 26, míg a legidősebb 73 éves volt, van köztük tűzoltó, önkormányzati képviselő és újságíró is. Az esetek 2011 és 2020 között történtek.

Többen azt állították, hogy fogalmuk sem volt arról, hogy a felesége nem egyezett bele a dologba, mások pedig azt közölték, hogy a férfi azt csinál a feleségével, amit akar.

A rendőrség 2020-ban figyelt fel a férfire, amikor rejtett kamerával videózott egy öltözőben.

Felesége az egészről nem tudott semmit, csak azután értesült a támadásokról, hogy a rendőrség megtalálta a kazettákat.

Az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy több, szexuális úton terjedő fertőzést is elkapott.

Dominique P nyugdíjas, több mint 50 éve házas feleségével, három felnőtt gyermekük van. A lap szerint a férfi azt mondta, „szentnek” tartja feleségét, ő volt élete első és egyetlen szerelme.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik