Élet-Stílus

Galambos Dorina új párkapcsolatáról mesélt: Végre megtaláltam a szerelmemet

Exével, Pély Barnával máig jóban vannak.

A Megasztárból ismert Galambos Dorina volt Palik Lászlóék vendége a Három igazság legutóbbi adásában. Az énekesnő korábban majdnem 15 évig volt együtt Pély Barnával, akivel 2018-ban váltak el útjaik, de továbbra is baráti viszonyt ápolnak egymással.

Mondhatni, hogy gyerekkorom óta vele lógtam, elég sokat. Még a válás sem változtatott azon, hogy jóban vagyunk a mai napig is. Bármikor felhívhatjuk egymást, hogy ha valakinek valami szakmai kérdése van, mondjuk, és ezért gyakran beszélünk is. És akkor közben mindig megbeszéljük, hogy kivel mi történt

– fogalmazott Galambos Dorina, majd elárulta azt is, hogy négy év szingli lét után újra rátalált a szerelem: új párja videótechnikusként és színpadmesterként dolgozik, félig már együtt is laknak.

Sokáig jól éreztem magam egyedül is, majdnem négy évig. Vagyis azt gondoltam, hogy nagyon jól érzem magam, de most már rájöttem, hogy még jobban is lehet érezni magam, mert végre megtaláltam a szerelmemet. Ezzel nem fogunk haknizni, csak most így elárulom.

Az énekesnő azt mondta, azért nem volt ellenére annak idején az egyedüllét, mert nagyon fiatalon ismerkedett meg az ex-férjével, emiatt pedig egyes életszakaszok nála kimaradtak. Különválásuk után belevetette magát a bulizásba és ismerkedett.

Galambos Dorina most 39 éves, de sosem gondolta, hogy „a járókeretig eljut”, ezért például nem is tervez gyereket vállalni.

Én csak szeretném kiélvezni az életemet. Szeretnék mindig jó fej emberekkel lógni, jó helyeken lenni, jókat enni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik