Élet-Stílus

Megnyalt egy szójaszószos palackot: 170 millió forintnak megfelelő összegű kártérítést követelnek a diáktól

MOF / Getty Images
MOF / Getty Images
Hatalmas összegű, mintegy 67 millió jen (kb. 164 millió forint) kártérítést követel egy japán étteremlánc egy középiskolás diáktól, aki az egyik éttermükben megnyalt egy közös használatú szójaszószos palackot, egy teáscsészét, illetve a benyálazott ujjaival megérintette valaki más ételét.

Szusiterroristák dönthetik be a japán egyik legkedveltebb étteremfajtáját, a futószalagos szusiéttermeket üzemeltető cégeket.

Mint korábban megírtuk, a szigetországban hatalmas felháborodást váltanak ki azok a közösségi portálokon terjedő videók, melyeken valakik szórakozásból szennyezik be mások ételeit, vagy az étkezéshez használt közös eszközöket.

Az egyik legismertebb esetről készült videón az látható, hogy egy középiskolás diák lenyalja egy közös szójaszószos üveg nyitott tetejét és egy teáscsésze teljes peremét, majd visszateszi a polcra. Ha ez nem lenne elég rossz, a 48 másodperces klipben az is látható, ahogy a fiú megnyalja az ujját, majd azzal megérint két darab szusit, amelyet feltehetően egy másik vásárló rendelt, miközben azok a szállítószalagon haladnak el mellette.

A felvétel az Akindo Sushiro egyik éttermében készült, a cég pedig azt állítja, a videó hatására annyira megcsappant a vendégeik száma, és annyit esett az anyacég részvényeinek árfolyama, hogy eddig 16 milliárd yen (kb. 40 milliárd forint) veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni, ezért kártérítést követelnek a diáktól, illetve a családjától.

Védői szerint a kamasz beismeri, hogy ő látható a videón, megbánta, amit tett és sajnálja a történteket. Az ügyvédek szerint azonban valószínűtlen, hogy egyedül a fiú lenne felelős a cég gazdasági nehézségeiért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik