Élet-Stílus

Kulcsár Edina: Szinte semmilyen nehézséget nem tapasztaltam még, mióta háromgyermekes anyuka lettem

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu
Legalábbis eddig nem, úgyhogy azt ígérte, mostantól aktívabb lesz a közösségi oldalán.

Egy hónapja született meg Kulcsár Edina és Varga Márk, azaz G.w.M kislánya, Varga Amara, akiről eddig csak jót lehetett hallani. Az édesanyja korábban azt mondta, mindenkinek ilyen kiegyensúlyozott babát kíván, apja szerint pedig Amara igazi áldás, aki amellett, hogy ritka jó baba, nagyon szép is.

Kulcsár Edina csütörtökön új posztot tett közzé az Instagramján, melyben ezt írja:

Ma 4 hete, hogy megszületett a 3. csodám!💖 Emlékszem, hogy az első és a második szülésem után arról tudtam csak beszámolni, hogy folyton éjszakázom, mennyire fáradt vagyok, és azt fejtegettem, hogy vajon fogok-e még aludni.😅 Most pedig csak azt tudom mondani, hogy kipihent vagyok és szinte semmilyen nehézséget nem tapasztaltam még amióta 3 gyermekes anyuka lettem, legalábbis eddig nem.😁 (Remélem nem most szóltam el magam.😅🤞) Nagyon szépen köszönöm mindenkinek azt a rengeteg kedves üzenetet, amit az elmúlt időszakban kaptam.❤️ Most már aktívabb leszek mint eddig.😇

Zárásul azt kérte követőitől, ha van olyan tartalom, amit szívesen látnának tőle, akkor írják meg neki üzenetben vagy kommentben.

A teljes bejegyzés, amihez egy szelfi is tartozik a háromgyerekes anyukáról, ide kattintva tekinthető meg.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik