Élet-Stílus

Anyaszült meztelenül ült be vacsorázni egy vendéglőbe egy fiatal pár

Sokakat felháborított, hogy egy fiatal pár meztelenül ült be egy someseti pubba vacsorázni, a személyzet tagjainak azonban szemük sem rebbent.

Felháborodott hozzászólások és értékelések árasztották el a somerseti Burnham-on-sea-ben működő, The Railway pub profilját a TripAdvisor nevű közösségi oldalon. Az embereket az dühítette fel, hogy június 2-án koraeste meztelenül ült be a helyre vacsorázni egy naturista pár – írja a Lad Bible című brit bulvárportál.

A legtöbben azt nehezményezik, hogy a személyzet tagjainak szemük sem rebbent, úgy szolgálták ki a párt, mintha észre sem vették volna, hogy nincs rajtuk ruha. Azt írják, több gyerek is jelen volt a magát családbarátként hirdető helyen. Az egyik kritikus kifejtette, ők szerencsére azonnal, át tudtak menni egy másik vendéglőbe, de volt olyan család, amelyik már megrendelte a vacsoráját, így kénytelenek voltak maradni.

A nudisták, Danielle Quiggan és Neil Cox őszintén meglepődtek a reakciókon. Azt mondják, előző este is betértek egy korsó sörre a pubba, de akkor senkit sem zavart, hogy meztelenek, nem gondolták, hogy másnap ekkora botrányt okoznak.

Cox évek óta naturista, azt mondja, otthon Chesire-ben több bolt, üzlet, kocsma és étterem van, ahová bármikor gond nélkül bemehet meztelenül. Hozzáteszi: az utólag írt kommentek egyáltalán nem tükrözik azt, ami valójában történt azon az estén.

Amikor Quiggannel beléptek a pubba, egy pillanatra csend lett és minden szempár rájuk szegeződött, de aztán mindenki visszafordult az italához és folytatta azt, amit abbahagyott. Ők ketten leültek egy sarokba, megvacsoráztak és egy percig sem érezték, hogy zavarnak valakit, vagy bárki bámulná őket, mindenki a saját dolgával volt elfoglalva.

A Railway szóvivője azt nyilatkozta, hogy mivel a naturalizmus legális az Egyesült Királyságban, ők, mint nyitott és befogadó intézmény továbbra is szeretettel látják a meztelen vendégeket. Hozzátette: a felháborodott kritikák mellett rengeteg pozitív és támogató hozzászólást is kaptak az eset kapcsán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik