Mohos Márton / 24.hu és Marjai János / 24.hu
Élet-Stílus

Kovács Kokó István: Fogalmam sincs, hogy ki az a Nagy Alekosz

Az ökölvívó azt mondja, nem igaz Alekosz róla szóló sztorija.

Alekosz Hajdú Péter műsorában azt mesélte, a kilencvenes évek elején a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesületben (KSI) együtt bokszolt Kovács Kokó Istvánnal, akivel nemcsak hogy egymás mellett volt a szekrényük, de állítása szerint az edzők is gyakran összekevertek őket, annyira hasonlítottak egymásra.

A történet hitelessége már csak azért is megkérdőjelezhető, mert Kokó a kilencvenes évek elejére már kétszeres országos bajnok volt és ezüstérmes a világkupán, majd két éven át egy német egyesület színeiben szerepelt, és gyakorlatilag alig töltötte itthon az idejét. A Bors magát a sportolót is felkereste, hogy megkérdezzék tőle, mi igaz a Frizbiben elhangzott sztoriból.

Az a helyzet, hogy nagyjából arról sincs fogalmam, hogy ki is az a Nagy Alekosz. Abban pedig biztos vagyok, hogy soha nem volt ilyen nevű szekrényszomszédom. És természetesen jól tudja, nem edzettem a KSI-ben

– árulta el Kovács Kokó István.

Kapcsolódó

Ajánlott videó