Élet-Stílus

Alekosz állítja, Kokóval együtt tanult bokszolni: Az edzők gyakran összekevertek minket

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Mindkettőnek van szeme és füle.

Különös történettel rukkolt elő Nagy Alekosz a Frizbi legutóbbi felvételekor. Hajdú Péter YouTube-stúdiójában ugyanis arról beszélt, hogy a kilencvenes évek elején együtt kezdett bokszolni Kovács Kokó Istvánnalszemlézte a műsort az Index.

Itt, Törökbálinton van egy iskola, ahová én bokszolni jártam. Mondhatni, itt kezdtem a kilencvenes évek legelején. Öregapám hordott ide át Érdről. Olyan jól ment itt nekem a bokszolás, hogy édesapám elvitt a KSI-be, vagyis a Központi Sportiskolába. Hát én ott a Kokóval edzettem együtt. Egymás mellett volt a szekrényünk. Csak a lakatjának a színe volt más, de még a márkája is ugyanaz volt

Az érdi celeb azt állítja, az edzők még össze is keverték őket néha-néha, bár ő úgy látja, bokszot illető stílusuk eltérő volt.

Az edzők egyébként gyakran összekevertek minket, mert nagyon hasonlítottunk egymásra, és most is hasonlítunk. Szerintem Magyarországon én hasonlítok rá a legjobban. Onnan ismerték őt meg az edzésen, hogy neki volt fülbevaló a fülében. Még a mozgásunk is nagyon hasonló volt. Ő egy picit más stílusú bokszoló volt. Picit sterilebb volt, én pedig az utcai vonalat hoztam, de tehetségben ott voltunk egymás mellett. Szép időszak volt!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik