Élet-Stílus

Az internet népe szerint nem rasszizmus, hogy a taxisofőr azt mondta az influenszernek, hogy az ázsiaiak mind olyan egyformák

Parázs vita robbant ki a TikTok-on egy londoni gasztroinfluenszer közelmúltbeli videója alatt, miután a nő videóra vette, ahogy konfrontálódik egy taxisofőrrel, akit rasszizmussal vádol.

Nguyen Yeats-Brown videója onnan indul, hogy megkéri a sofőrt, tegye ki valahol, mert nem érzi komfortosan magát az autójában. Amikor a férfi visszakérdez, hogy történt-e valami baj, a nő a beszélgetésük korábbi, fel nem vett pontjára utal vissza. E szerint a sofőr megkérdezte tőle, honnan származik. Mikor ő azt válaszolta, hogy Vietnámból, a férfi azt mondta, az ő barátnője kínai, és mindig próbálja kitalálni, hogy az ázsiai utasai honnan származhatnak, mert neki mind olyan egyformák.

Aztán meg azt mondod, nem tudod megmondani, hogy én honnan származom, mert másképp nézek ki, mint ők. Ez nagyon rasszista!

– közölte a nő a sofőrrel, amit szintén videóra vett.

A sofőr azzal védekezett, hogy nem tökéletes az angolja, lehet, hogy rosszul fejezte ki magát, de nem állt szándékában megbántani a nőt. Ezután arról kezdett beszélni, hogy imádja az ázsiai embereket, hiszen ők olyan kedvesek és udvariasak, de ezzel talán csak rontott a helyzetén.

Van különbség aközött, hogy imádod az ázsiaiakat, és aközött, hogy azt mondod, mind ugyanúgy nézünk ki, aztán meg azt mondod, nem tudod megmondani, honnan származom, mert nem úgy nézek ki, mint ők. Az ők a kulcsszó

– nyomatékosította véleményét az influenszer.

A férfi a továbbiakban is sűrű elnézéseket kért az utasától, kérte, hogy ne haragudjon rá, mert ha bármi baj történik, a cég kirúgja őt, otthon pedig van egy lánya, akit el kell tartania.

A videó fogadtatása egészen vegyes volt a közösségi térben, többen már eleve azzal sem értenek egyet, hogy ez rasszizmus lenne. Egy felhasználó egyenesen úgy fogalmazott, hogy „az, hogy az ázsiai emberek hasonlítanak egymásra, nem rasszizmus, hanem tudomány. A Földnek ugyanarról a részéről származnak, nyilvánvalóan hasonlítanak egymásra, ahogy a bangladesiek, a pakisztániak és az indiaiak is nagyon hasonlítanak egymásra, nincs ebben semmilyen rasszizmus”.

Mások szerint ugyanakkor igaza volt a nőnek és jól tette, hogy kiállt az igazáért, azt viszont a legtöbben túlzásnak tartják, hogy ezt az egészet videóra vette és feltöltötte a TikTok-ra.

Mit kellett volna tennie a sofőrnek? Azt mondta, sajnálja. És abból amit hallottam, azt hiszem tényleg komolyan gondolja

– olvasható egy másik kommentben.

A videó a cikk élesítésének pillanatában 108 ezer megtekintésnél jár a TikTok-on, ami a nő profilján így messze a legnézettebb videó.

@xyzabc6603

some ppl in her comments were like “aw im so sorry this happened to u, ur so strong ❤️” like??? how traumatizing was a stranger mistaking where ur from that u even cried?? get a grip honestly.

♬ original sound - ur mom

Ajánlott videó

Olvasói sztorik