Élet-Stílus

A Met-gálán debütált párként Anna Wintour és Bill Nighy

Michael Buckner / Variety via Getty Images
Michael Buckner / Variety via Getty Images
Mindketten 73 évesek.

Anna Wintour a pasija, Bill Nighy Golden Globe- és BAFTA-díjas angol színész oldalán jelent meg a hétfői Met-gála vörös szőnyegén. Ez volt az első alkalom, hogy együtt mutatkoztak egy nyilvános eseményen, mióta egy párt alkotnak. Wintour a Vogue főszerkesztőjeként az esemény házigazdája is, míg Nighy olyan filmekből lehet ismerős, mint az Igazából szerelem, az Underworld, a Galaxis útikalauz stopposoknakA Karib-tenger kalózai vagy az Időről időre.

Először 2018-ban röppentek fel olyan pletykák, miszerint járnak, amikor több színházi előadást is kettesben néztek meg. Kapcsolatuk két évvel később mélyülhetett el igazán. Nighy-nak egyébként 2008-ban ért véget egy hosszú kapcsolata Diana Quick színésznővel, Wintour legutóbbi válását pedig 2020-ban mondták ki.

Theo Wargo / Getty Images for Karl Lagerfeld Anna Wintour és Bill Nighy a 2023-as Met-gálán.

A Met-gála híres arról, hogy a sztárok őrültebbnél őrültebb szerelésekben jelennek meg. Alább ezeket szedtük listába, a sorrendet pedig akár te is alakíthatod.

Kapcsolódó
A Met-gálák történetének legbizarrabb ruhái
A divat Oscarjának is tartott eseményen nem ciki, hanem szinte kötelező kitűnni a vörös szőnyeges tömegből valamilyen abszurd öltözettel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik