Élet-Stílus

Harry herceg állítja: az apja akadályozta meg, hogy II. Erzsébet beperelje Rupert Murdoch médiavállalatát

Jane Barlow-WPA Pool / Getty Images / Kevin Winter / Getty Images for Global Citizen VAX LIVE
Jane Barlow-WPA Pool / Getty Images / Kevin Winter / Getty Images for Global Citizen VAX LIVE
A herceg szerint konkrét stratégiát építettek ki arra, hogy maguk mellett tartsák a sajtót, és hogy a Sun nevű lap támogassa majd őket Kamillával, ha eljön az idő.

Továbbra is tart Harry herceg pere a News Group Newspapers ellen, melynek legutóbbi tárgyalásán az is elhangzott, hogy a néhai II. Erzsébet személyesen fenyegette meg peres eljárással Rupert Murdoch médiavállalatát telefonhackelés miatt, csakhogy az erőfeszítéseit a fia, a jelenleg uralkodó III. Károly (akkor még herceg) aláásta – írja a Guardian.

A herceg állítja, az apja ezért avatkozott közbe, mert biztosítani akarta a jó viszonyt a Sunnal annak reményében, hogy a lap támogatja majd a trónra lépését és Kamilla királynéi szerepét egy konkrét stratégia részeként.

A sussexi herceg arról is beszélt a bíróságon, hogy 2019-ben az apja személyesen követelte tőle, hagyjon fel a brit lapkiadók elleni pereskedéssel, mivel azok „az egész családra hatással vannak”.

Harry herceg a bulvársajtót teszi felelőssé a mentális egészségének összeomlásáért: mint mondta, az újságírók több kapcsolatát is tönkretették, és szerinte ők táplálják az online trollokat, akik öngyilkosságba hajszolják az embereket. Úgy fogalmazott:

Mennyi vér fogja még bemocskolni a gépelő ujjaikat, mielőtt valaki véget vet ennek az őrületnek?

Harry azt is felvetette, hogy a Sun és más újságok sajtóbehatolása vezetett ahhoz, hogy az édesanyja, a néhai Diana hercegné rendőri kíséret nélkül utazott, ami 1997-ben a halálához vezetett.

A beadvány szerint Harry herceg 2017-ben döntött úgy, hogy nyilvános bocsánatkérésért folyamodik a Murdoch-féle médiavállalathoz a telefon hackelési ügy miatt: ebben kezdetben Vilmos herceg is támogatta, II. Erzsébet pedig engedélyt adott neki arra, hogy a család ügyvédjeivel egyeztetve felkeresse a brit kiadó vezetését. A cég azonban nem volt hajlandó bocsánatot kérni,

2018-ban Sally Osman, II. Erzsébet kommunikációs titkára e-mailben biztosította a herceget, hogy hajlandó az uralkodó nevében jogi lépésekkel fenyegetőzni. A királynő jóvá is hagyta a levelet, a bocsánatkérés viszont ezúttal is elmaradt. Harry szerint ennek oka egy, a királyi család és a Murdoch-birodalom magas rangú vezetői közötti titkos alku, amelyet azért kötöttek, hogy ne derüljön ki, nemcsak a korábban megszűnt News of the World című lapnál folyt illegális tevékenység telefon lehallgatási ügyekkel, hanem a Sunnál is, amit a kiadó mindig tagadott.

Volt egy konkrét, hosszú távú stratégiájuk arra, hogy a médiát maguk mellett tartsák, és hogy a mostohaanyám (és az apám) útját egyengetni tudják, hogy a brit közvélemény elfogadja ő(ke)t, mint királynét (illetve királyt), amikor eljön az idő

– jelentette ki Harry herceg, aki úgy véli: a szóban forgó alku részeként titokban Vilmos herceg is hatalmas pénzösszeget kapott a cégtől 2020-ban.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik