Élet-Stílus

„Előtte soha nem énekelt, és azt sem tudta, hogy ő egy csiszolatlan gyémánt” – Szabó Ádám válaszolt a menyasszonya hangját kritizálóknak

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
Újabb éneklős videót is posztoltak bizonyítékként.

Szabó Ádám és menyasszonya, Jennifer pár napja bejelentették, hogy „az élet minden területén összeforrtunk”, vagyis hogy közös munkába kezdtek és elindítják Push the Jade nevű zenei formációjukat. A bejelentés óta több feldolgozást is megosztottak követőikkel a közösségi oldalaikon, az ezekre érkezett kritikákra Szabó Ádám szombati posztjában reagált.

Jenni kapott pár megjegyzést, hogy amikor énekel, és a nagyérdemű, abszolút hallással rendelkező és otthoni fotelében életük java részét megélő kritikusok feldolgozzák, amit hallanak, és az lesz a konklúzió, hogy na ne már gyerekek… »Biztos nem az ő hangja, kamu, autotune, minek énekel, minek akar énekelni, minek akar fejlődni, minek akar letenni valamit az asztalra, minek kapaszkodik fel a harmonikáson« stb. Ezen az anyagon nincs semmi effekt, nincs szerkesztve, javítva, ez a »csúf« és nyers igazság

– áll az énekes posztjában, amihez újabb bizonyítékként egy videót is csatoltak, amiben egy Billie Eilish dal feldolgozását adják elő közösen.

Szabó a bejegyzésben emlékeztette közönségét, hogy párja mindössze háromszor volt eddig énektanárnál.

Előtte soha nem énekelt fel semmit mikrofonba, nem járt stúdióban, és azt sem tudta, hogy amúgy ő egy énekesnő, egy művész, és egy csiszolatlan gyémánt! Most azon dolgozunk, hogy ragyogjon, és kicsit mindenki érezhesse fényét! De nem hagyom senkinek, hogy egy olyan embert, aki dolgozik és küzd azért, hogy lehessen valaki és valakivé válhasson elvegyék tőle azt, amivel ő valaki lehet!

A zenész hangsúlyozta: rajta kívül az énektanárukat, a barátaikat és a családtagjaikat is lenyűgözi Jennifer tehetsége.

Nem tudta, hogy meg van áldva tehetséggel! Nem tudta, hogy ragyog és csodálatos, mint a nap! Mostmár kezdi elhinni, hogy ezt ne csak mi gondoljuk így, és hiszünk benne, hanem ismeretlen emberek is, akiknek ugyanígy örömöt okozhat és adhat az, hogyha hallhatják a hangját és láthatnák fent őt a színpadon, mert neki ott van a helye!

– írta Szabó Ádám.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ádám Szabó (@szaboadamofficial) által megosztott bejegyzés

Szabó és kedvese tavaly novemberben jelentették be, hogy együtt járnak. Decemberben a lánykérés is megtörtént.

Kapcsolódó
Szabó Ádám eljegyezte a barátnőjét
Novemberben jelentették be, hogy együtt járnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik