Élet-Stílus

Stana Alexandra és Meggyes Dávid készen állnak a gyerekvállalásra

TV2
TV2
Kislányt szeretnének.

Másfél éve van együtt Stana Alexandra és Meggyes Dávid, és ez idő alatt nagyon összecsiszolódtak, árulták el a Hot magazinnak, amit a Bors szemlézett. Az interjúban arról is beszéltek, hogy úgy érzik, akár a gyermekáldásra is készen állnak. Meggyes Dávid erről így vélekedik:

Szeretnék egy kislányt, Alexandra is nyitott rá. Hál’ Istennek, ahogy említem, rögtön elmosolyodik; ennél nagyobb visszajelzés nem is kell nekem. Valamiért régóta azt érzem, hogy lányos apuka leszek. Látom a nővéremnél, hogy milyen szeretettel és tisztelettel viszonyul édesapámhoz egy életen át. Én is arra vágyom, hogy legyen egy kis szerelmem, aki remélhetőleg hasonlít majd a páromra.

Stana Alexandra elmondta, érez egy kis nyomást magán emiatt, mivel párja családja is gyakran beszél erről.

Izgulok, hogy ha mégis kisfiú lesz, annak is örüljünk

– tette hozzá.

Azt mondják, a házasságkötésről nem szoktak beszélgetni. „Nem annyira sarkalatos kérdés, nem a hivatalos lépések határozzák meg a mi kapcsolatunkat, ez semmin sem változtatna köztünk” – fogalmazott Meggyes, aki szerint egy gyerek sokkal nagyobb elköteleződést jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik