Élet-Stílus

Beteg unokatestvérének gyűjt pénzt egy hétéves fiú

Közel 65 kilométeres túrára indult egy hétéves angol fiú, a kezdeményezés célja, hogy adományokat gyűjtsön rákbeteg unokatestvérének – írja a Metro. Harvey Goodman április 1-én kezdte meg útját, a fiú a liverpooli Alder Hey Gyermekkórháztól a manchesteri Old Trafford stadionig gyalogol, a sétát komoly felkészülés előzte meg.

Harvey hétéves unokatestvére, Zak, a fiú egyik legjobb barátja, a páros kedvenc klubja a Manchester United FC, amely az Old Traffordban játsza hazai mérkőzéseit. Zaknél tavaly mutatták ki a daganatos megbetegedést, jelenleg az Alder Hey Gyermekkórházban kezelik kemo- és sugárterápiával.

Harvey célja, hogy akciójával legalább 10 ezer fontot, azaz mintegy 4,3 millió forintot gyűjtsön unokatestvére és a hozzá hasonló helyzetben lévő gyermekek számára.

A séta még el sem kezdődött, de a tervet már messze felülmúlta: április 1-ig 20 ezer fontot adományoztak a kezdeményezésnek.

Sally Anscombe / Getty Images Illusztráció.

A fiú nem egyedül gyalogol, több tanára is elkíséri, de barátok is becsatlakoztak, a célnál pedig a tervek szerint mintegy 200 ember várja majd. Harvey tavaly egy több mint 25 kilométeres utat tett meg, akkor iskolájának gyűjtött pénzt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik