Élet-Stílus

Lakatos Levente a katonaságról: Nem szívesen vonulnék be, az életemet szerintem nem tenném kockára

RTL Klub
RTL Klub
Kelemen Anna épp ellenkezőleg vélekedik a dologról.

Legutóbb Kelemen Anna és Lakatos Levente voltak a Blikk Címlapsztori című talk showjának vendégei, akiket egyebek mellett az orosz-ukrán háborúról is kérdeztek a műsorvezetők. Az író a téma kapcsán elmondta, sajnálja azokat, akiknek akaratukon kívül csatába kell menniük.

Én azokat sajnálom nagyon, akik konkrétan az akaratukon kívül, mondjuk be kell, hogy vonuljanak katonának. Ugye Ukrajnában szedik össze az embereket, járnak házról-házra, úgy viszik be a fiatalokat, a férfiakat, most már az idősebbeket is egyébként. Azt hiszem, egyre tolódik ki talán a korhatár a dologban. Ez borzalmas, hogy valami olyasmiért kell harcolni, a hazájukért, az igaz, de valójában egy olyan helyzetben, amiről ők nem tehetnek, és egyik napról a másikra jött

– magyarázta Lakatos, aki elismerte, nem szívesen vonulna be katonának.

Azt tudom, hogy magyar vagyok, de egyébként szívesen élnék a világ bármelyik táján. (…) Az életemet szerintem nem tenném kockára

– tette hozzá az író, mire Kelemen Anna azt felelte, ő igen.

Azt gondolom, hogy vannak olyan dolgok, amik értelmek adnak az ember életének. Ilyen például a hovatartozás. (…) Nekem fontosak a gyökereim. Ha én itt valakinek rálépek a lábára, vagy rálép a lábamra, azt nyugodtan elküldhetem a saját nemzetem nyelvén oda, ahova akarom. Ezt nem tehetem meg mindenhol

– mondta a médiaszemélyiség, felidézve: 11 éves korában Németországban járt általános iskolába, ahol úgy érezte, kirekesztette őt a többi gyerek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik