Négy hónap börtönre, és 400 euró (159 ezer forint) pénzbírságra ítéltek egy belga anyát, aki három évvel ezelőtt megütötte 12 éves fiát – írja a Brussels Times a helyi média beszámolói alapján.
A feltételezések szerint a pofon azután csattant el, hogy a Brüsszel mellett található, Evere nevű községben élő 40 éves nő összekapott a fiával a házifeladatán, mivel azt hitte, hogy a gyerek csak plagizált az elkészítésekor. A fiú a vita hevében egy vizespalackot vágott az édesanyjához, amire a nő válaszként nemcsak felpofozta, hanem egy könyvet is hozzávágott.
A konfliktusra az egyik szomszéd is figyelmes lett, és kihívta a rendőrséget.
Az ügyvédként dolgozó anya a letartóztatásakor elismerte, hogy megütötte a fiát, de azt állította, hogy csak nevelési céllal, amit – Franciaországgal és több más európai országgal ellentétben – Belgiumban nem tilt a törvény.
„Nálunk a nevelő szándékú pofonok valójában nem büntetendőek” – magyarázta a nő ügyvédje, Benoit Lemal. „Hangsúlyozom, hogy az ügyfelem soha nem akarta bántani a fiát. Illetve nem akarom igazolni vagy azt állítani, hogy ez a legjobb módja annak, hogy megtanítson valamit a gyermekének. De tény, hogy ezt az esetet egy különleges helyzet szülte, amit ezek a tények jogi szempontból igenis igazolnak.”
A védőügyvéd szerint a „különleges helyzet” ebben az esetben azt jelenti, hogy ügyfele egyedül neveli az ADHD-s – azaz figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban szenvedő – fiát, és nem sokkal az incidens után épült fel a „kiégéséből”.
A bírót azonban nem hatotta meg ez a védekezés, és négy hónap börtönbüntetésre, valamint 400 euró (159 ezer forint) pénzbírság megfizetésére ítélte a kamasz fiával pofozkodó édesanyát. Szerinte a pofon túl kegyetlen volt ahhoz, hogy egyszerű, nevelési célú pofonnak lehessen tekinteni.
A belga médiának nyilatkozó szülői tanácsadók azóta azzal érveltek, hogy a nevelési szándékú pofonoknak valójában kevés hasznuk van pedagógiai értelemben, és az elérni kívánt cél helyett sok esetben inkább jelentős károkat okoznak a szülő-gyermek kapcsolatban.
„Előfordul, hogy olyan szülő hív fel, aki maga is sok pofont kapott gyerekként, és azt mondja: amit én tettem a gyerekemmel, az nem hasonlítható ezekhez” – nyilatkozta az Opvoedingslijn, azaz Szülői Vonal nevű szervezet igazgatója, Ilse de Block a De Standaard című belga lapnak.
Mégis sok a tehetetlenség és a félelem is ezekben a szülőkben: meg akarják akadályozni, hogy megismétlődjön, ami velük történt. És szégyellik magukat, mert »nem jó szülők«
– fogalmazott a szakértő, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy „különösen a hasonló 12 éves gyerekek esetében érezhetik úgy a szülők, hogy elveszítik az irányítást”, majd azzal folytatta, hogy „a pofon nem segít ezen, ellenkezőleg, még több eltávolodáshoz vezet”.