Schobert Lara ma a Mokkában főzött, a műsorban pedig egyebek mellett elmesélte, hogy egészségesen étkezik, de nem vonja meg magától a finom falatokat – volt viszont idő, amikor ő is egészségtelen szokásokba kergette magát.
Evészavarba kergettem már bele magamat, de az az én hülyeségem volt. Semmi ilyen külsős oka nem volt. Talán az Instagram miatt is nagyon veszélyes ez a fiatal tinilányokra, hogy amit ott látnak, egyből elhiszik, hogy az a valóság, közben baromira nem az. Talán én is ebbe esetem bele önakaratom ellenére. De aztán ebből teljesen kijöttem
– magyarázta Rubint Réka lánya, akivel kapcsolatban máig vannak, akik meglepődnek, amikor látják, hogy valamilyen tartalmasabb ételt rendel magának, ha étteremben jár.
Mint mondta, nem foglalkozik a negatív kommentekkel, de vannak az életének olyan részei, amit nem könnyít meg az ismertsége.
Apumnak azért így az évek során voltak megszólalásai, ami nem túl pozitívan jött le az emberek számára, és ismerkedés terén talán van egy előítélete mindig az embereknek velem szemben, hogy én biztos egy ilyen bunkó, beképzelt, elkényeztetett, hülye csajszi vagyok. Általában ezt szokták rólam gondolni, és amikor leülnek velem öt percre beszélgetni, akkor utána mindig megkapom, hogy úristen, te mekkora pozitív csalódás vagy
– mesélte a műsorban, majd hozzátette, ha szórakozni megy, mindig nagyon odafigyel magára és az alkoholfogyasztására, mert nem szeretne szégyent hozni a szüleire a viselkedésével.
Ha elmegyek a barátokkal bulizni, én azért nem engedhetem el olyan szinten magam, mint ők. Mert hát engem nyilván mindenki ismer, mindenki felismer, és nem szeretnék szégyent hozni a szüleimre, ha egy kicsit jobban beütne a pia, mint kéne
– mondta Schobert Lara, aki jelenleg edzőnek tanul, és az egyetemi marketing képzés iránt is érdeklődik.