Rékasi Károly és Pikali Gerda a Nők Lapjának adtak interjút, melyben a színésznő a súlyos gyerekkori betegségéről is beszámolt. Huszonkétéves koráig 13 operáción esett át egy időről-időre kiújuló füldaganat miatt – szemlézte az interjút a Blikk.
Egy füldaganatról van szó, ami tizenkét éves koromban jelent meg először, és bármennyire próbálták is eltávolítani, folyton kiújult. Így a gyerekkorom felét kórházban töltöttem, és nem voltak túl fényesek a kilátásaim. De az ember egy idő múlva megtanul együtt élni ezekkel a dolgokkal. Nekem az életem része lett a betegség, a műtétek, el kellett fogadnom, és kész. És megtanulnom, hogyan lehet kihozni a legjobbat abból a helyzetből
– magyarázta a színésznő, aki a betegsége ellenére jókedvű gyerek volt, és mindig igyekezett megnevettetni a körülötte lévőket.
Pikali hozzátette, a gyerekkori tapasztalatai után teljesen másképp tudta kezelni a kedvese, Rékasi Károly egészségi problémáit. Mint mondja, a balesete után hitt abban, hogy felépül, és bár hét éven át tartott a gyógyulása, sikerült.
A motoros balesetet illetően Rékasi azt mondta, nem akar már a múlttal foglalkozni, helyette a jelenben szeretne élni és az örömteli dolgokra koncentrálni, ugyanis van belőlük bőven: hamarosan az elmaradt nászútjukat is bepótolják.
Elhatároztuk, hogy jövő télen meglépjük ezt, mert hiába volt meg az esküvőnk már másfél éve, még nem jutott rá idő és alkalom. Most viszont elszökünk az én drága feleségemmel valahova az óceán mellé, az itteni hidegből az ottani melegbe, mert Gerda sosem csinált ilyesmit
– mondta a színész.