Élet-Stílus

„Van időm bepróbálni magam a sírba, ha nagyon szeretném, és közel is van”

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

„Van időm bepróbálni magam a sírba, ha nagyon szeretném, és közel is van”

Valahol Rákosliget határban, a Bártfai utca meghosszabbításában és az üres földek határán fekszik egy régi zsidó temető. Közúti megközelítése nincs, semmilyen irányból nem határolja betonút vagy jól járható út. Körülötte parlagon hagyott, megműveletlen földek, épülő lakópark, vaddisznótúrás, cserje és a nagy csend. Sokan még a legközelebb eső utcában sem tudnak a temető létezéséről, még azok közül is kevesen, akik errefelé nőttek fel. Azt, hogy még ma is van élet a bokrokon túl, egy magányos épület árulja el, aminek kéményéből a hidegebb téli napokon száll a füst. Ez az egykori ravatalozó. Képriport.

Sokáig volt itt gondnok, így a sírkövek még látszanak. Évtizedeken át egy Jani nevű férfi őrizte a temetőt, gondozta a sírokat, eleve ide született az előző gondnok gyermekeként. Három éve egy reggelen kerékpárra szállt, a második sarokig jutott, rosszul lett, elesett, meghalt. Aztán csend, majd új lakók.

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Szappanos Lajos három éve lakik itt. Néhány rokona pár utcára él, ő mégis a temetőt választotta otthonául. Jani halála után sikerült egyezséget kötnie a temetőt fenntartó szervezettel, és beköltözhetett. A feladata „csupán” annyi, hogy nyírja a füvet, és ügyel, nehogy vandálok szökjenek be. Mivel zsidó temetőt tilos felszámolni, jó, ha van, aki rajta tartja a szemét. „Ha zajt hallasz, gyorsan tudatosítsd magadban, hogy a vaddisznók azok, és nem halottak vagy a rongálók.” Vízvezeték-szerelő volt, most a közterület-fenntartóknál dolgozik, „alkalmis”,  beteg lábbal, olykor pozitív szondával, főállásba nem is vennék fel. Járt már szállókon, inkább lakik temetőben, mint ott.

Jókedvűen fogad: „Szerencsére nagy a csönd. A halottaktól nem kell félni, ők ott kint alszanak, mi meg itt bent.”

Szajki Bálint / 24.hu

Ebbe a temetőbe 76 éve nem temetkeztek.

1909-ben alapította a rákosligeti zsidó közösség, Chevra Kadisha (Szentegylet), melynek célja a betegekről, halottakról és temetési szertartásokról való gondoskodás volt.

A legrégebbi sír 1910-es temetkezést jelez. Az 1930-as években virágzó közösség a háború és holokauszt okozta csapásokat nem heverte ki; a legutolsó temetést 1947-ben jegyezték fel, majd 1949-ben a rákosligeti hitközséget és a Chevra Kadishát is törölték a nyilvántartásból.

Annak idején két parcellára osztott temető lehetett, melyben a kutatók 66 sírt jegyeztek fel. A temető elhanyagoltságán egy ideig a helyi gondnok, majd kerületi aktivisták, önkéntesek és ezzel foglalkozó kutatók segítettek. A kerületi polgári kör egy iskolás csoporttal kerítést épített, a fenntartó szervezet munkatársai kaszáltak, a témát kutató magánszemélyek sírokat fedeztek fel, de a terület alighanem további  felderítetlen sírokat rejt. A valamikor a szomszédságában lévő katolikus és református temetőknek már nyomát sem látni.

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A Ciduk Hadin (szertartási épület) négy helyiségből áll. Vezetékes víz, áram nincs. A középső, szárnyasajtókkal határolt helyiségbe tolták a halottat, elől be, majd előkészítés és szertartás után hátul ki a temetőbe. Betonpadlója repedezik, díszítés nincs, csak az egyik falon olvasható egy nyilván utólag odakerült „Jézus szeret minket Amen” felirat. Az egyik oldalon egy nagyobb szoba, ahol az aktuális elhunyt családja gyűlhetett össze, közösségi térként szolgált és a szertartásnak adott helyet a parkettás helyiség, a másik oldalon két kisebb helyiség, az egyik a rabbi öltözője volt, a másik a halottelőkészítő.

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Ez az egyetlen fűthető „szoba”, itt főznek, itt alszanak. Egy ágy, egy régi sparhelt, egy kis kályha, egy kisasztal és egy konyhaszekrény. Annak idején ebben a helyiségben helyezték a halottakat deszkára, és készítették elő a szertartásra. Rituális mosdatás zajlott: a „tahara”, köröm- és hajvágás, halotti ruhába öltöztetés – itt élnek ma Lajosék.

„Amikor a kollégám, Sanyika leült itt a szobában és kinézett az ablakon, akkor látta, hogy ez egy temető. Meg sem mert mozdulni. Utána mondtam neki, mi volt az épület. Azt mondta, a lelkét tönkretenné, ha itt kéne lakjon – meséli Lajos, de azt is hozzáteszi: Ő simán elhívná pár barátján sátrazni vagy bográcsozni a kerítésen kívülre.

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Anita 36 éves, szintén 3 éve él a temetőben, Lajos után érkezett. Szegről-végről rokonok: Lajos egy időben Anita apósa volt, cifra történet.

Lelkesen mutogatja huszonéveskori képeit. „Sokkal jobb formában voltam, mint manapság.” Merülőben a telefonja, kétségbeesik: hát hogy fog ő hajnal négykor felkelni a reggeli műszakra? Mióta gyakrabban iszik, elveszítette előző munkahelyét, a családja nem tartja vele a kapcsolatot –  azóta Lajossal jár dolgozni a közteresekhez.

Amikor ideköltözött, pánikbeteg lett, gyógyszert szed rá – már amikor felírják neki. „Őrjítő az a semmi, ami körülvesz, és nagyon nehezen viselem a temetőt. Már a csendnek is hangja van.” Két dologban leli örömét: az itt élő macskában, őt minden nap más néven szólítja, és az elektronikus zenében, ami az elemes rádiójából szól esténként a gyertyafényben.

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Lajos épp ma 55 éves, fát aprít. Azzal ünnepel, hogy befűt, elmosogat. A telefonja neki is lemerült, így köszöntést fogadni nem tud. A munkahelyén tud tölteni, bár a főnök nem nézi jó szemmel a dolgot, mondta is neki Lajos, hogyha nem tetszik, köttesse be hozzá az áramot a temetőbe.

Bár, ha jobban belegondol az ember, a villany amúgy is csak rontana a nomád hangulaton. „A csillagos ég és a Hold ad annyi fényt, hogy lássak. Már ha nincs beborulva.”

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Ignác egy új lakó, pár hét elteltével bukkan fel a temetőben. Ő Anita unokatestvére. Februárban került utcára, az utcáról pedig Anita hajlékába, miután piálás miatt kirúgták a szállóról. Előtte fegyházban ült, azt mondja, pénzmosásért, szeptemberben szabadult.

Tervei lettek volna, gyermekeivel akár. Hét gyereke van hét asszonytól, de egyikről se tud sokat, rég eltűntek az életéből. Ignác azt mondja, a fegyház után nem sok terve maradhat az embernek. Tudna mesélni, de a sitten átélt traumáit inkább temetné, mint mesélné.

Jobb időkben zöldségesként  dolgozott, aztán volt beteg- és halottszállító is. „Annyi halottat láttam és vittem, hogy engem egy temető már nem tud meghatni.”

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Nemcsak az itt élő emberek, de a környezetük is változik. Háromszáz méterre modern városnegyed, ökopark épül 38 hektáron. Az építkezések ugyan nem érintik a temető területét, a környezetét erősen megváltoztatják. A föld letarolva, fák, cserjék megritkítva, a szőlős kiirtva, egyre több a vaddisznó, a temető felé húzódnak.

Friss betonút vezet a semmiből a semmibe, egyelőre behajtani tilos, a térképen sincs jelölve, közvilágítás nincs.

A temető érinthetetlen, ehhez nem fognak hozzányúlni, a ravatalozó felújítására azonban nincs sok esély. Évek óta próbálkoznak pályázatokkal, hogy kerületi holokauszt-emlékhelyet hozzanak létre itt, de nincs rá pénz. A végkifejlet alighanem az, hogy egyszer majd összeomlik, eltűnik. Addig viszont marad hajlék.

Szajki Bálint / 24.hu

Lajosnak vannak még tervei. Nagyon menne. Olyan házba, ahol van áram, és nem az utcáról kell vizet hordani. Ahol nem napról napra él, és ahol a kert nem egy temető. Ehhez viszont főállás kell, amire kevés az esély. „Mindig van más – jobb vagy egy haver –, akit előbb felvesznek. Most elmenjen az ember kedve, mert egy temetőben kell élnie? Majd egyszer elmegyek innen. Vagy maradok. A temető úgyis marad. Van időm bepróbálni magam a sírba, ha nagyon szeretném, és közel is van.”

Olvasói sztorik