Élet-Stílus

Bereczki Zoltán visszaadta színházi szerepeit, hogy főállású apa legyen

TV2
TV2
Ő van otthon a kislányával, amit szerinte nem lehet félig csinálni.

Bereczki Zoltán szeretne az apaságra koncentrálni, ezért a Centrál Színházban visszaadta az összes szerepét, csak saját darabját játssza a Játékszínben, illetve koncertezik – derült ki az ATV Húzós című műsorának felvételén, amiről a Blikk számolt be.

A színésznek két gyereke van: első feleségével, Szinetár Dórával közös lánya, Zora 2007-ben született meg, Bata Éva pedig 2021-ben hozta világra közös kislányukat, Flórát.

A lányom tizenkilenc hónapos, most főleg apuka vagyok, ez a hivatásom. A feleségem, Vica visszatért a Radnóti Színházba, én vagyok a gyerekkel otthon. A volt feleségem otthon volt anno, három évig szoptatta a gyermekünket, aztán elindultunk, volt bébiszitter.

Bereczki úgy érzi, rengeteget változott az értékrendje és a fontossági sorrend az életében.

Persze, megváltoztam! Legalábbis nagyon remélem. Azért adtam vissza a szerepeimet, mert apuka akartam lenni, és félig ezt nem lehet csinálni. Nagyon vágytam arra, hogy ezt most, ebben a körben, jól csináljam. De most sem tudhatom, jól csinálom-e. A tegnapi fürdetésnél például a gyermekemről levettem a pelenkát, ő pedig visongva rohangált körbe a lakásban. Nem tudtam, hogy ezen meg tudok hatódni, de úgy látszik, igen. A nagyobbik lányomtól is meghatódom, jó dolgai vannak

– fogalmazott a színész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik