Élet-Stílus

Daganatot találtak Ed Sheeran feleségénél, amikor a második babájával volt várandós

JMEnternational / Getty Images
JMEnternational / Getty Images
A szülésig nem kaphatott kezelést.

Ed Sheeran a minap jelentette be, hogy a következő, Subtract nevű albuma májusban jelenik majd meg. Az énekes ezzel egy időben árulta el azt is, hogy tíz évig dolgozott a szóban forgó lemezen, többszáz dalt vett fel, tavaly viszont olyan sötét szakaszba érkezett az élete, hogy teljesen új műveket készített, ezek kerültek fel végül a lemezére a korábbiak helyett.

A dalírás számomra terápia. Segít értelmet adni az érzéseimnek. Úgy írtam, hogy nem gondoltam arra, milyenek lesznek a dalok, csak írtam, ami épp kicsordult belőlem. És alig több mint egy hét alatt egy évtizednyi munkát cseréltem le a legmélyebb, legsötétebb gondolataimra

– írta az Instagtam-oldalán Sheeren, majd el is magyarázta, pontosan mi történt vele tavaly.

Egy hónap leforgása alatt a várandós feleségemmel közölték, hogy tumora van, és a szülésig nem kaphat kezelést. A legjobb barátom, Jamal, aki a testvérem volt, hirtelen meghalt, aztán pedig azon kaptam magam, hogy a bíróságon állok, hogy megvédjem az integritásomat és a dalszerzői karrieremet. Félelem, depresszió és szorongás kerített hatalmába. Úgy éreztem, mintha fuldokolnék, fejjel a felszín alatt, felfelé nézve, de képtelen voltam feltörni levegőért.

Mint írta, művészként nem érezte, hogy hiteles tudna maradni, ha olyan dalokat jelentetne meg, amelyek nem képviselik pontosan azt, hogy hol tart jelenleg az életében. Saját bevallása szerint most először készített úgy albumot, hogy nem az emberek tetszésének elnyerése volt vele a célja, hanem az, hogy őszintén és hűen megmutassa, hol tart felnőttként.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ed Sheeran (@teddysphotos) által megosztott bejegyzés

Az énekes felesége, Cherry Seaborn tavaly májusban adott életet a pár második kislányának. Hogy Seaborn azóta meggyógyult-e, arról Sheeran nem írt a posztjában.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik