Élet-Stílus

A világ legnagyobb ajkú nője a világ legnagyobb arccsontú nőjének címére is pályázik

Ámbár még ajkaival sem elégedett: nagyobbakat akar.

A korábban óriásira műtött ajkaival címlapokra kerülő nő következő célja, hogy ő váljon a világ legnagyobb arccsontú emberévé is. Andrea Ivanova 2018-ban megkezdett átalakulásáról mi is írtunk korábban, mellyel az volt a célja, hogy modellkedjen, és egy Bratz babára hasonlítson.

A Bulgáriában élő nő átszámolva több millió forintot költött plasztikai beavatkozásokra, de ő maga sem tudná már összeszámolni, pontosan mennyi az annyi.

A világ legnagyobb ajkai mellett a legnagyobb arccsontokat is szeretném. Eddig négy hialuronsavas injekciót kaptam az arccsontomba, de a héten még két beavatkozáson fogok átesni.

idézi a 25 éves Ivanovától a Mirror.

Az egykori filozófia szakos hallgató eddig több mint 34 injekciót kapott az ajkaiba, de továbbra sem elégedett az eredménnyel: még többet akar. Több klinika már elutasította kérését, és jelezték neki, hogy komoly egészségügyi kockázatokkal járhat, és akár végzetes következménye is lehet annak, ha folytatja a kezeléseket.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Andrea Ivanova (@andrea88476) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik