Élet-Stílus

Galambos Lajos: Gyógyíthatatlan beteg vagyok

TV2
TV2
Orvosszakértő közölte vele a megsemmisítő diagnózist.

Galambos Lajosnak a másodfokú, jogerős ítélet alapján február 15-én kellett volna jelentkeznie a büntetésének letöltésére, ám halasztást kért, ezért a bíróság döntéséig nem kell börtönbe vonulnia.

A zenész a hét közepén a Tények Pluszban azt mondta, inkább lenne börtönben, minthogy egészségi problémával küzdjön, amiről most úgy nyilatkozott, az egész hátralévő életére hatással lesz.

Gyógyíthatatlan beteg vagyok. Ezért kaptam halasztást. Sajnos a szerdai napon még meg volt kötve a kezem, vagy be volt kötve a szám, ha úgy tetszik, arra kértek, hogy ne nyilatkozzak a történtekről. Nem tehettem mást, hallgattam. Hallgattam és végignéztem, ahogy mindenki úgy keres engem, mintha épp szökésben lennék

magyarázta a Borsnak Galambos, akit orvosszakértő vizsgált meg.

Tőle hallottam a megsemmisítő diagnózist. Hogy pontosan mi a betegségem, azt nem szeretném elmondani. Annyit közölhetek ezzel kapcsolatban, hogy mindent befolyásol a hátralévő életemben. És még mielőtt bárki elkezdené, hogy persze, így akar meglógni a börtön elől, közlöm, hogy sokkal szívesebben bevonultam volna, mint azzal szembesüljek, hogy gyógyíthatatlan beteg vagyok. A büntetés ideje körülbelül egy év. A betegségem pedig addig szól, amíg utolsót nem lélegzem. És, hogy őszinte legyek, nagyon szeretnék még sokáig levegőhöz jutni

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik