Élet-Stílus

Nádai Anikó az ismertségről: Eljutottam arra a pontra, hogy ha lehetne, kiszállnék ebből

Hargitay Olivér / RTL Klub
Hargitay Olivér / RTL Klub
Úgy érzi, minden miatt magyarázkodnia kell.

Nádai Anikó volt Lilu vendége a MAKEUP/DOWN legújabb adásában. A műsorvezető egyebek mellett mesélt a karrierjéről, a kételyeiről és a ValóVilág 4. szériájáról is, amiben 13 évvel ezelőtt megismerte az ország. Mint mondta, a reality előtt tanárszakon tanult, éjszakánként egy pókerklubban dolgozott, elvégzett egy műkörmös-tanfolyamot, emellett pedig hitele is volt, és úgy érezte, nem találja a helyét a világban.

Minden is voltam, és ezt az egészet annak tudom be, hogy nem tudtam, mit szeretnék magammal kezdeni. 18 évesen szerintem a mai fiatalok nincsenek felvilágosítva arról, hogy milyen lehetőségeik vannak, nekem fogalmam nem volt. (…) Azt tudtam, hogy meg szeretném változtatni az életem, hogy szeretnék valami teljesen mást csinálni, mert nem vagyok az utamon. Én ezért jelentkeztem. Nem volt veszítenivalóm. Éltem egy életet, ami nem elégített ki

– magyarázta.

Amikor műsorvezetőként kapott lehetőséget, Nádai úgy érezte, háromszor annyit kell beletennie a munkájába, gyakran emlékeztették ugyanis a kommentelők arra, hogy a ValóVilágból jött, és nem iskolában tanulta a hivatást.

Ezt kaptam meg a legtöbbször az évek alatt, hogy buta vagyok, hogy igazából nincs ehhez tehetségem, nem vagyok erre jó, azért vagyok itt, merthogy például ki a gyermekemnek az édesapja, és csak neki köszönhetem, hogy még mindig ezen a pályán vagyok

– emlékezett vissza, mire Lilu leszögezte, hogy ő régebb óta dolgozik az RTL-nél, és bizton állíthatja, Kovács Dánielnek semmi köze nincs ahhoz, hogy Nádai műsorvezető lett a csatornánál.

Ami a ValóVilágos szereplését illeti, Nádai Anikó egy percig sem sajnálja, hogy jelentkezett a játékba, ugyanis szerinte nagyon is szüksége volt erre ahhoz, hogy eljuthasson oda, ahol most van. A téma kapcsán azt is tisztázta, hogy decemberben nem azért lépett vissza a reality vezetésétől, mert már derogált neki a műsor, hanem mert mindkét gyerekének szüksége volt rá.

Nádai nem sokkal később a Reggelibe tért vissza műsorvezetőként, amiért szintén több kommentelő kritizálta. Mint mondja, máig úgy érzi, hogy mindenért magyarázkodnia kell, amibe belefáradt.

Most jutottam el arra a pontra, hogy ha lehetne, én kiszállnék ebből. Elég volt

– jelentette ki Nádai, majd felidézte, hogy amikor az édesanyja meghalt, akkor is megjelentek olyan trollok az oldalán, akik a veszteségén csámcsogtak.

Ezek hatására döntötte el azt is, hogy sosem mutatja meg a gyerekeit a közösségi oldalain. Az idősebbik fiáról, Patrikról annak idején osztott meg fotókat, de miután szembesült azzal, hogy az interneten egy babát is képesek megszólni az emberek, úgy döntött, felhagy ezzel, hiszen egyik gyerekét sem szeretné hasonló bántásoknak kitenni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik