Élet-Stílus

Dárdai Blanka a magánéletéről: Egy percig sem érzem úgy, hogy bármiért is magyarázkodnom kellene

RTL
RTL
Az utóbbi időben rengeteg szó esett a fiatal énekesnő és L.L. Junior kapcsolatáról.

Dárdai Blanka az X-Faktor 2019-es évadának versenyzőjeként tűnt fel a színen, azóta is építi énekesnői karrierjét, az elmúlt időszakban azonban leginkább L.L. Juniorral való kapcsolata miatt került a figyelem középpontjába. Múlt novemberben töltötték fel az első közös képeiket az Instagramra, év végén pedig két hetet töltöttek el együtt Dominikán. Az énekesnő legutóbb decemberben nyilatkozott a kapcsolatukról, akkor azt mondta, nem hakniznak a szerelmükkel.

Most a Glamournak adott friss interjújában a magánéletére irányuló nagy figyelemmel kapcsolatban elmondta:

Ez egy olyan helyzet, amire nem lehet előre felkészülni. Nagyon fura érzés, amikor egyik nap úgy ébredsz, hogy az egyik bulvárlap címlapján találod magad. Először nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek, kettős érzés, mindig a lelkiállapottól függ, hogyan lehet megbirkózni egy ilyen helyzettel. Nem egyszerű feldolgoznom lelkileg, hogy sokan összekeverik a valóságot és a pletykát, mindenfélét állítanak, nekem pedig nincs lehetőségem megvédeni magamat. Néha elkap a gépszíj, rámtör egy-egy őszinteségi roham, valószínű a nagy igazságérzetem miatt. Ilyenkor úgy érzem, azzal tudom magam a legjobban megvédeni, ha megszólalok, de aztán mindig rájövök, hogy jobban járok, ha csendben maradok.

Mint mondta, az egyetlen szerencséje az elmúlt hónapok történéseiben a rendkívüli strapabírása.

Fizikálisan és lelkileg is magas a fájdalomküszöböm, egyébként pedig egy percig sem érzem úgy, hogy bármiért is magyarázkodnom kellene.

Dárdai Blanka, aki egyébként Brenka néven adja ki számait, elmondása szerint már megedződött a tehetségkutató ideje alatt. Akkor megtanulta, hogy az emberek alapvetően rosszindulatúak, sokszor szőnek pletykákat, de semmi sem tart örökké. „Bízom benne, hogy eljön majd az a pillanat, amikor nem az én életem lesz terítéken. Nem akarom, hogy a magánéletem miatt kerüljek a figyelem középpontjába, sokkal jobban díjaznám, ha a zeném és az elért sikereim miatt érdeklődnének irántam.”

Két típusú embert látok a kommentszekcióban. Az egyik csoportot egyáltalán nem érdekli, mi zajlik a magánéletem körül, a másik kategória viszont nem kímél a trágár, minősíthetetlen megjegyzésektől. Be kellett látnom, hogy bármit csinálok, nem tudok védekezni ellenük, el kellett fogadnom, hogy ez is hozzátartozik a közszereplői léthez.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik