Élet-Stílus

Nem láthatja gyerekét a leszbikus nő, akit elhagyott a felesége a spermadonorért

Cunaplus_M.Faba / Getty Images
Cunaplus_M.Faba / Getty Images
Egy bírósági ítélet alapján, egy leszbikus nő nem láthatja a kisfiút, akit élete első két évében odaadóan nevelt. Az elkeseredett nő fellebbezett.

Kris Williams és Rebekah Wilson 2019-ben kötöttek házasságot Oklahomában. A két nő mesterséges megtermékenyítéssel vállalt gyereket. Úgy döntöttek, hogy szeretnék ismerni a spermadonort, vagyis a gyermekük biológiai apját – írja az NBC News.

A babát Wilson hozta világra 2019 augusztusában. A kisfiú mindkét anyja vezetéknevét megkapta, és a születési anyakönyvi kivonatában is szerepel Williams és Wilson neve is.

A család kapcsolatban maradt a spermadonorral, Harlan Vaugh-val. Williams és Wilson 2021 novemberében szakítottak, Wilson nem sokkal később összeköltözött Vaugh-val, és később született még egy közös gyerekük. Williams azonban a szakítás óta nem láthatta a kisfiút, akit két éven át a saját fiaként nevelt.

Williams bírósághoz fordult, hogy gyermekfelügyeleti jogot szerezzen, ám a bíróság a biológiai szülőknek kedvezett. A bíró szerint, hiába szerepel Williams neve a kisfiú születési anyakönyvi kivonatában, a nőnek hivatalosan adoptálnia kellett volna gyereket. Mivel Williams nem tett ilyen irányú lépéseket, nincsenek jogai a gyerekkel kapcsolatban.

Lynne McGuire bíró arra hivatkozik, hogy a biológiai szülők jogait elismerő törvény régebbi, mint az azonos neműek házasságát legalizáló törvény, így egy ítélet meghozásakor előbbit kell először figyelembe venni.

Az LMBTQ jogvédő szervezetek szerint az ítélet precedensértékű és hátrányosan különbözteti meg az azonosnemű házaspárokat, hiszen a heteroszexuális házaspároknak nem kell hivatalosan adoptálniuk a saját gyerekeiket, míg a bíró szerint egy azonos nemű házasságban élő emberrel szemben ez elvárás.

Kris Williams fellebbezett, így az ügy az Oklahomai Legfelsőbb Bíróságon folytatódik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik