Katherine Lemus kilenc éve volt együtt a középiskolás szerelmével, mikor az telefonon bevallotta neki, hogy megcsalta és szakított vele.
De nem csak elhagyta, komoly problémákat is okozott neki. A ma már 32 éves Lemus azt mesélte a TikTokon a Mirror beszámolója szerint:
Az exem egy körülbelül 10 ezer dolláros adósságot is hátrahagyott egy hitelkártyán, amihez hozzáférést adtam neki.
10 ezer kanadai dollár ma úgy 2,7 millió forintot ér.
Természetesen Lemus családja és barátai kiakadtak a férfin, és nagyon meglepte őket a vőlegény tette, mert nem ilyen embernek ismerték meg.
A nő a jegygyűrűt zaciba akarta vágni, de csak „filléreket” adtak volna érte, ezért inkább eladta a neten 1000 dollárért (270 ezer forintért).
A kommentelők hasonló történetekről számoltak be. Egyikőjük azt írta:
Mikor eladta a motorját, hogy azzal bizonyítsa be a szerelmét és vegyen az összegből gyűrűt, aztán eszembe jusson, hogy én vettem neki azt a motort.
Egy másik nő pedig azt írta, mikor ő el akarta adni a gyűrűjét a szakítás után, tudta meg, hogy nem is volt igazi arany.
Lemus mindenesetre végül jól jött ki a még 2014-ben történt szakításból. A tartozás indította el azon az úton, hogy elkezdett sütni, és végül elindította cukrász vállalkozását, amit a mai napig csinál. Ma már nincs tartozása, és 2019 óta házas is egy másik férfivel, aki a szakítás után öt hónappal ismert meg.