Élet-Stílus

Így debütált Tóth Andi a Hazatalálszban

TV2
TV2
A karaktere, Orsi a nővérét keresve mutatkozott be a sorozatban.

Tóth Andi karaktere, Orsi tegnap csatlakozott a Hazatalálsz szereplőgárdájához: a lány a nővérét keresve mutatkozott be a nézőknek a csütörtöki epizódban.


Az énekesnő ma reggel a Mokkában mesélt a forgatáson szerzett élményeiről, és megmutatta új házi kedvencét, Baileyt is, aki a Sztárban Sztár forgatásaira is elkíséri majd őt.

Ha úgy vesszük, ez az első ilyen nagyobb szerepem. Nem főszerep, nyilván, ettől függetlenül számomra nagy szerep, meg nekem kihívás is volt. Amikor felolvastam, még a Virág szerepét is átolvastam, akkor még nem volt meg fixen az sem. Már akkor azt mondtam, hogy nekem még így is inkább az Orsi, sokkal jobban tudtam vele azonosulni

– magyarázta az énekesnő, aki korábban elmondta, a forgatás utolsó két hete igencsak megterhelő volt a számára lelkileg, minden nap sírt, és átvette azt a pszicho fejet és elmét, ami a szerepéhez kellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik