Élet-Stílus

VV Szandika a balesetéről: Az orvosok azt mondták, hogy ez a második születésnapom

RTL
RTL
A kettes nyakcsigolyája tört el, akár bele is halhatott volna a sérülésébe.

Lőrincz Alexandra, azaz VV Szandika a múlt héten posztolt arról, hogy baleset érte. Mint kiderült, a párjával közös otthonában megcsúszott és leesett a lépcsőről. Eltörött a csuklója és a kettes nyakcsigolyája is.

Az orvosok azt mondták, hogy ez a második születésnapom. Tehát ebbe… nemhogy így itt ül valaki és interjúzik félvigyorogva, hanem valaki ott a lépcső alján halt volna meg. Mondták, hogy nem egy, meg nem két eset van ebből. Sőt, nekem az egyik rokonom így halt meg

mondta az egykori reality-szereplő a Fókusz stábjának.

Hozzátette: az emlékei nagyon homályosak, az esés után ugyanis elájult. A nyakmerevítőjét legkorábban nyolc hét múlva vehetik le, utána pedig gyógytorna vár rá. Addig is vigyáznia kell magára, elég egy rossz mozdulat, és súlyosabbra fordulhat az állapota. Bár a felépülés sokáig tart, VV Szandika szerint ez a helyzet ha másra nem is, arra jó, hogy általa sokkal inkább megbecsüli azt, amije van.

Ez nekem egy akkora jel, egy akkora tanulság. Amikor történik egy ilyen fricska, ilyenkor kezdi átértékelni az ember, hogy hoppá. Mi van? Olyan életem van, amit más csak kérhet, de nem kaphat meg? Olyan hobbim van, hogy mondhatni, félig luxus? Nem kell bejelentkezni a lovardába, hanem felhívom apámat, hogy hé, apa, van szabad ló? Melyiket akarod? Tehát ezek nagyon jó dolgok egyébként, és mindjárt el is érzékenyülök

– mondta a műsorban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik