Regina Michalski holttestét február első napjaiban találták meg egy garázsban álló fagyasztóládában, Chicagóban – írja az ABC News.
A felfedezés után őrizetbe vették az asszony 69 éves lányát Eva Bratchert, aki a garázs közelében, abban lakásban lakott, melyben korábban az anyjával kettesben éltek. A rendőrség a lakásban megtalálta Bratcher korábbi határidőnaplóját, mely szerint Michalski 2021 március 4-én halt meg. A rendőrség egyelőre vizsgálja az asszony halál okát.
A rendőrség talált egy hamis igazolványt melyen Michalski adatai szerepeltek, Bratcher fényképe mellett. A gyanú szerint Bratcher, akit korábban már elítéltek hamisításért, azért rejtette el a holttestet, hogy továbbra is hozzájuthasson az anyja szociális juttatásaihoz.
A rendőrség azért kezdett el vizsgálódni az ügyben, mert Sabrina Watson, Bratcher Kentuckyban élő elő lánya jelentette, hogy egy ideje hiába próbál, semmilyen módon nem tud kapcsolatba lépni a nagyanyjával.
Watson azt mondja, nem lepődött meg: az anyja bármit megtenne pénzért, az a legkevesebb, hogy elrejti egy fagyasztóban a saját anyja holttestét.