Élet-Stílus

Másfél milliós gyöngyöt talált a randin a vacsorájában

Olcsó vacsora volt.

A sikkes La Coruña-i étteremben, a Restaurant Casa Sampedróba ment el randizni barátjával Natalia Freire. Valahol kézre eső választás volt, mert itt is dolgozik.

Kagylót rendelt – írja a Mirror –, az elsőnél egy kis gömb alakú tárgyra lett figyelmes a szájában. Kivette, és látta: egy lila gyöngy.

A főnökeim teljesen kiakadtak

– mesélte. Azóta lassabban is viszik ki a vendéglőben a kagylórendeléseket, mert előtte nagyítóval nézik át az összes állatot a konyhán.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

✨✨ ✨✨ (@natyfrelu) által megosztott bejegyzés

Még nem vitte el megbecsülni az értékét a gyöngynek, de szakértők szerint úgy 4 ezer eurót, vagyis 1,5 millió forintot érhet.

Tudtam, hogy ezen a helyen finom a kagyló, de azt sohasem képzeltem, hogy ilyen szép dolgokat is rejtenek

– nyilatkozta Freire, az étterem tulajdonosa, Javier García pedig azt, hogy soha nem látott még ilyet, nem is tudta, hogy az osztrigán kívül más kagylók is rejthetnek gyöngyöt.

Pedig voltak már hasonló esetek. 2019-ben egy utcai árusnál pár száz forintnak megfelelő összegért vett egy kamionos Thaiföldön tenger gyümölcseit. Az ételében aztán egy 31 millió forint értékű, narancssárga Melo-gyöngyöt talált. Végül a becsült ár harmadáért boldogan adott túl rajta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik