Élet-Stílus

Egy éve ilyenkor: Palik László kommentárjától lett vicces az ékszerrablók üldözése

Jó szokásunkhoz híven ezúttal is visszalapoztunk a naptárban, hogy megnézzük, mely cikkeink voltak a legolvasottabbak egy évvel ezelőtt.

Egy éve ilyenkor magyar-szlovák közös rendezésű kézilabda Európa-bajnokság zajlott hazánkban (is), az egyik legolvasottabb akkori cikkünk is az Eb-n előforduló anomáliákkal foglalkozott.

Kapcsolódó
„Ami Magyarországon volt, az őrület és káosz!” – a horvát kézielnök abnormális Eb-ről beszélt
Tomislav Grahovac gratulált a szakmai stábnak és a játékosainak, hogy kockára tették az egészségüket.

Másoknál a nem sokkal korábban bevezetett árstop verte ki a biztosítékot. Például ennek a pécsi kisboltnak a tulajdonosainál:

Kapcsolódó

Január végén egy szerb testvérpár megpróbált kirabolni egy debreceni ékszerboltot, majd elmenekültek a rendőrök elől. Az akciófilmbe illő autós üldözésről videót készített egy szemtanú, a videóra rávágták Palik László egy régi Forma 1-es kommentárját, az internet pedig lelkesen fogadta a végeredményt.

Kapcsolódó

Eközben a bulvárvilágban: Palvin Barbara a spanyol ELLE Magazin címlapjára került, az interjúban pedig két érdekes dolgot is említett a magyar modell.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik